Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea beismerte: fogva tartanak egy amerikai katonát

2023. augusztus 3., csütörtök 12:53

Észak-Korea hivatalosan is megerősítette azt a korábban megjelent sajtóhírt, hogy elfogtak egy amerikai katonát, aki illegálisan hatolt be az országba.

Július közepén az amerikai sajtóból derült ki, hogy egy amerikai katona, Travis King átlépte Észak- és Dél-Korea határát egy vezetett túra közben, amelyet a két országot elválasztó demilitarizált biztonsági területen tartottak. A határátlépés után az északiak őrizetbe vették, és évekbe telhet, mire a katonát elengedhetik Észak-Koreából. 

Észak-Korea most megerősítette, hogy valóban fogva tartják a 23 éves amerikai katonát.

Mindezt az ENSZ Parancsnoksága (amelyet még a koreai háború idején létesítettek, és jelenleg Észak-Koreával közösen felügyeli a demarkációs övezetet) közölte, miután tájékoztatást kértek a történtekről az észak-koreaiaktól.

Közleményük szerint a koreaiak részletes válaszáról egyelőre nem számolhatnak be, mert ez megnehezíthetné a katona kiszabadítására tett erőfeszítéseiket. A BBC mindemellett megjegyezte, a tény, hogy Észak-Korea válaszolt az ENSZ kérdéseire, annak a jele lehet, hogy Phenjan hajlandó tárgyalni a katona szabadon bocsátásáról. 

Travis King már az eset előtt is két hónapra el volt zárva Dél-Koreában, és fegyelmi eljárás fenyegette bántalmazás és rongálás miatt (a katona egy korábbi bűnügyi eljárásban beismerte bűnösségét, és egy 5 millió dél-koreai von (nagyjából 1,375 millió forint) értékű pénzbírságot is kapott. A fogságból a határátlépési incidens előtt alig egy héttel, július 10-én szabadult. 

Rovatok