Index Vakbarát Hírportál

Korlátozzák az athéni Akropolisz látogatóinak napi számát

2023. augusztus 3., csütörtök 06:28

A görög kulturális minisztérium bejelentette, szeptembertől szabályozzák az athéni Akropolisz látogatását, így a látogatók számát is, hogy csökkentsék a tömeges várakozást és zsúfoltságot a csúcsidőkben.

Naponta legfeljebb húszezer ember keresheti fel Görögország leglátogatottabb műemlékét, és idősávokba lesznek beosztva a nyitvatartás tizenkét órája alatt – olvasható a tárca szerdán kiadott közleményében, amely szerint

az új idősávrendszert „kísérleti jelleggel” szeptember 4-én vezetik be.

A döntés célja a 2500 éves Akropolisz megóvása, valamint a látogatók élményének a javítása.

Hasonló rendszert vezetnek be 2024. április 1-jétől a többi görög régészeti helyszínen is

– mondta Lina Mendoni kulturális miniszter a Real FM rádiónak.

Az Elstat görög állami statisztikai hivatal szerint az Akropolisznak tavaly több mint hárommillió látogatója volt, szemben a 2021-ben – a koronavírus-világjárvány idején – regisztrált 1,2 millióval.

Tavaly júliusban, amikor két héten át rendkívüli hőhullám tombolt Görögországban, a műemlék látogatását több alkalommal is korlátozták.

Az ország számít a turizmusra a csaknem egy évtizeden át tartó adósságválság utáni gazdasági talpra állás érdekében.

A hatóságok reménykednek, hogy sikerül meghaladni a 2019-ben regisztrált, rekordot jelentő 31,3 millió látogatót. A turisták száma Görögországban immár megközelíti a világjárvány előttit.

Rovatok