Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, hogy az amerikaiak hajlandóak lennének-e katonákat küldeni Ukrajnába

2023. augusztus 3., csütörtök 13:21

Az amerikai állampolgárok közel egyharmada hajlandó lenne katonákat küldeni Ukrajnába, miközben valamivel többen azt mondták, helytelenítenének egy ilyen döntést – derült ki egy nemrég készült közvélemény-kutatásból.

A kérdésről a Redfield & Wilton Strategies nevű közvélemény-kutató készített felmérést az amerikai választópolgárok körében, aminek eredményét a Newsweek ismertette. Július 25. és 26. közt összesen 1500 embert vontak be a vizsgálatba, a megkérdezettek online kérdőívet töltöttek ki. 

A lap szerint az emberek 31 százaléka azt válaszolta, hogy „támogatná” vagy „határozottan támogatná” azt, hogy az Egyesült Államok katonákat küldjön Ukrajnába.

Velük szemben a válaszadók 34 százaléka mondta azt, helytelennek tartaná ezt.

A válaszadók 25 százaléka azt mondta, nem támogatja, de nem is ellenzi a katonai beavatkozást, miközben a maradék 10 százalék nem akart állást foglalni a kérdésben.

A Newsweek szerint az egyes társadalmi csoportok közt nagy eltérés volt megfigyelhető. A 27–42 év közti korosztály volt például az, amely a legnagyobb arányban mondta azt, „határozottan támogatná” a döntést. Az 59 év feletti válaszadók közt viszont azok voltak felülreprezentálva, akik ellenezték a döntést.

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke 2022. februárban, az orosz invázió kezdetén azt mondta, az amerikai katonákat nem vetik be Oroszország és Ukrajna háborújában, és minden katona, akit Európába küldenek, kizárólag a NATO szövetséges államainak védelmét garantálja. 

Ehhez képest idén tavasszal, kiszivárgott titkosszolgálati jelentésekből derült ki, hogy az Egyesült Államok és más nyugati országok kis létszámban katonákat, különleges műveleti egységeket küldtek Ukrajnába. Az ABC Newsnak utóbb amerikai tisztviselők azt mondták erről, hogy ezek a kommandósok az Egyesült Államok kijevi nagykövetségét biztosították, de a frontvonal közelébe nem kerültek, harci cselekményeket nem hajtottak végre. 

A háború fejleményeit csütörtökön is percről percre közvetítjük, ebben a cikkünkben.

Rovatok