Index Vakbarát Hírportál

Több ezren tüntettek Bulgáriában, hogy tegyenek a nőkkel szembeni erőszak ellen

2023. augusztus 7., hétfő 06:58

Már hetek óta zajlanak tüntetések országszerte Bulgáriában, miután egy férfi családon belüli erőszakot követett el volt barátnője ellen, amiért mindössze könnyű testi sértés gyanúja miatt emeltek ellene vádat. A tüntetők többek között azt követelik, a kormány szigorítson a családon belüli erőszakért kiszabható büntetéseken – akár még célt is érhetnek vele.

Augusztus 7-én ül össze a bolgár Nemzetgyűlés, hogy egy rendkívüli ülésen szigorítsanak a büntetőtörvénykönyvön, vagy legalább elkezdjenek róla tárgyalni. Az ügy előzménye, hogy már hetek óta egyre nagyobb tüntetéseket tartanak a főváros Szófia mellett más nagyobb városokban, amiért még június 26-án egy bolgár férfi megtámadta korábbi barátnőjét.

A 18 éves nőt amellett, hogy halálosan megfenyegette, többször is megkéselte, eltörte az orrát, és leborotválta a haját is. Az erőszak során annyira megsebesítette, hogy 400 öltéssel varrták össze a sebeit.

Annak ellenére, hogy már egy több hónapos esetről beszélünk, a bolgárok azután kezdtek el tüntetni, hogy az ügyészség arra hivatkozva, hogy a nő nem szenvedett maradandó sérüléseket, és mivel úgy gondolták, a nőnek az élete sosem volt veszélyben,

ezért mindössze könnyű testi sértéssel vádolták meg a 26 éves erőszaktevőt.

A férfit annak ellenére csak ezzel vádolták meg, hogy sajtóhírek szerint ez már a harmadik ilyen jellegű esete.

Az erről szóló híradások pedig felháborították a bolgárokat, akik azóta hetente többször is kimennek tüntetni, ahol amellett, hogy a kormánytól hatékonyabb fellépést követeljenek, azt szeretnék elérni, hogy az ügyészség is vegye komolyabban az ehhez hasonló bűncselekményeket.

A tüntetésnek már négy kézzelfogható eredménye is lett: egyrészt a vádemelő ügyész lemondott, aki mindössze könnyű testi sértés miatt emelt volna vádat a 26 éves bolgár férfi ellen, ahogy a nőt kivizsgáló orvos is, akinek jelentése alapján döntött a mindössze könnyű testi sértésről szóló vádemelésről az ügyészség.

A lemondott ügyész helyét átvevő társa könnyű helyett már „közepes” testi sértéssel, illetve többszöri halálos fenyegetéssel vádolják, miközben a nyomozás még továbbra is zajlik.

Ugyanakkor az olykor egyszerre 20 városban több ezer embert megmozgató tüntetéseknek a legnagyobb eredménye az, hogy

a nemrég megalakult új bolgár kormány bejelentette, augusztus 7-én rendkívüli ülést tartanak, ahol terveik szerint szigorítanának a jogszabályokon.

A cél az, hogy a jelenleginél súlyosabb büntetést kapjanak könnyű és enyhe testi sértéssel kapcsolatban is, ahogy a lelki bántalmazást is bűncselekménynek minősítenék.

Nem új keletű probléma

Mint azt a Deutsche Welle erről szóló riportjában megjegyzi, csak a tavalyi évben 26 nőt gyilkolt meg volt partnere. Emellett egy családon belüli erőszak visszaszorításáért küzdő civil szervezet adatai szerint,

a 18 és 74 év közötti bolgár nők több mint húsz százalékát életében már legalább egyszer megtámadta volt vagy jelenlegi partnere.

A tüntetők már csak ezért is várnak hatékonyabb felmérést a bolgár belpolitikai válságot épp kezelni próbáló jobbközép GERB és a GERB ellenében létrejött centrista Folytatjuk a Változást! (PP) koalíciós kormányától.

Az egyébként konzervatívabb világnézetű Bulgáriában a nők védelmét előmozdítani kívánt Isztambuli Egyezményt sem ratifikálta – sőt, a 2011-es dokumentum az utóbbi években egy kemény kultúrpolitikai harc alapját adta a bolgár politikusok között.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok