Index Vakbarát Hírportál

Több mint 200 magyart kellett kimenekíteni Dél-Koreában a tájfun elől

2023. augusztus 11., péntek 13:31

A cserkészek 25. világtalálkozójára pár napja egy tájfun csapott le. Most a magyar cserkészek vezetői beszéltek arról, hogy több mint 200-ukat kellett kimenekíteni a vihar elől.

Előzőleg már írtunk arról, hogy a találkozót az ország nyugati partján, Saemangeum városában rendezték, és az eseményei nagyrészt szabadtéren zajlottak. Egy tájfun azonban keresztülhúzta a számításokat, és egy nagyszabású mentési akció részeként mintegy 40 ezer cserkészt kellett evakuálni az esemény helyszínéről. A történteket egyesek „túlélőjátékként” jellemezték.

Most a Magyar Dzsembori Csapat PR-vezetője, Szabó Benedek az RTL-nek beszélt arról, hogy a magyarok közül 213 főt kellett kimenekíteni a rendezvényről. Elmondta, hogy a cserkészszövetség nem megfelelően készült fel erre a világeseményre, és ennek már a tájfun előtt is voltak jelei.  A telepített mobil vécéket, zuhanyzókat például nem takarították megfelelően, nem volt vécépapír és szappan, és az élelmezéssel is problémák adódtak, sőt még ivóvízhez is nehezen jutottak.

Orbán Renáta, a Romániai Magyar Cserkészszövetség kommunikációs vezetője ugyanerről beszélt. Mint mondta, volt, aki elájult a melegtől vagy vízhiánytól, de a magyaroknak igazán nagy baja szerencsére nem történt. A problémák ellenére is jól érezték magukat. Szerinte a magyarok viszonylag jól reagáltak a helyzetre, de a többi nemzet közt vannak olyanok, akik szerinte „nagyon felfújták” ezt, és már az evakuáció előtt elhagyták a táborhelyet. 

Az esemény záróünnepsége pénteken lesz Szöulban, a magyar kontingens tagjai addig egy egyetemi kollégiumban kaptak szállást. A magyar külügyminisztérium az RTL kérdésére közölte, hogy két konzul személyesen is felkereste, és az esemény végéig segítik őket. 

Rovatok