Index Vakbarát Hírportál

Nem érinti a CEU Budapesten maradt részlegét a Soros-alapítvány átalakítása

2023. augusztus 15., kedd 13:02

A korábbi sajtóértesülésekkel szemben mégsem vonul ki teljesen az Európai Unióból az Open Society Foundations. Azonban most kiderült, hogy a Soros György által alapított alapítvány átszervezése a CEU Budapesten maradt részlegét nem érinti.

Mint megírtuk, mégsem vonul ki teljesen az Európai Unióból a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványai (Open Society Foundations). Az OSF közölte, hogy csupán újraszervezik a munkájukat, és az átszervezés nem csak a szervezet európai ágát érinti. 

Alissa Sadler, az OSF szóvivője közölte, hogy „csupán újraszervezik a munkájukat, új működési modellre állnak át, ami érinti a demokrácia, az emberi jogok és a klímaváltozás területét is”. Az OSF tájékoztatása szerint továbbra is Európa-szerte támogatják a civil szervezeteket, és fenntartják az európai roma közösségeknek folyósított támogatásaikat is.

Rév István, a Közép-európai Egyetemen (CEU) működő Nyílt Társadalom Archívum (Blinken OSA Archívum) igazgatója a Népszavának elmondta, hogy az OSF kivonulása a CEU Budapesten maradt részlegét és az archívumot semmilyen formában nem érinti. 

A lapnak névtelenül nyilatkozó OSF-munkatárs pedig arról számolt be, hogy a Nyílt Társadalmi Alapítványok jelenlegi magyarországi költségvetési kerete kevesebb a korábbinál, évi 1,5 millió dollárnak megfelelő összeg, amelyből mintegy 15-20 szervezet kap támogatást.

Az OSF egyik külföldi – szintén név nélkül nyilatkozó – szóvivője hangsúlyozta, hogy a szervezet nem vonul ki Európából. Mint válaszában írta, az OSF új működési modellje megerősíti a világ egyik legnagyobb magánalapítványa elkötelezettségét az általa képviselt értékek mellett. Az Európai Unióban végzett munka újrakalibrálása része a szervezet szélesebb körű változásának.

Az új működési modell magában foglalja a demokrácia, az emberi jogok és az éghajlati igazságosság támogatása érdekében végzett tevékenységük globális áttekintését. Azonban továbbra is finanszírozzák a civil társadalmi csoportokat szerte Európában.

Rovatok