Index Vakbarát Hírportál

Kína hadgyakorlatot indított, fokozódik a feszültség Tajvannál

2023. augusztus 19., szombat 13:19

A kínai hadsereg újabb hadgyakorlatba kezdett szombaton Tajvan körül. A katonai erődemonstrációval William Lai tajvani alelnök amerikai látogatására reagáltak.

A kínai hadsereg tengeri és légi harckészültségi járőrözést indított augusztus 19-én Tajvan közelében – közölte a CNN.

A kínai hadsereg szóvivője szerint „a szeparatisták és idegen erők elrettentésére” kezdtek gyakorlatozásba, ami figyelmeztetés a külföldi hatalmakkal való összejátszásra és provokációkra. Emellett a tényleges harci képességeket is tesztelik.

A hadgyakorlat előzménye, hogy William Lai tajvani alelnök egy héttel ezelőtt tért vissza az Egyesült Államokból. 

Hivatalosan csak Paraguayba utazott, de onnan hazafelé tartva az Egyesült Államokba is elutazott, ahol több beszédet is tartott. A kínai külügyminisztérium emiatt „bajkeverőnek” nevezte az alelnököt.

Kína saját területeként tekint a szigetre annak ellenére, hogy a kínai kommunisták polgárháborús győzelme, 1949 óta Tajvannak önálló kormánya van. Peking az elmúlt évtizedekben minden lehetséges eszközt bevetett, hogy Tajpejt diplomáciai értelemben elszigetelje a világ többi országától. Emellett az utóbbi időben gyorsuló ütemben bővítették a kínai haditengerészetet is.

Mint írtuk, július közepén 16 hadihajóról számoltak be Tajvan környékén. Szakértők szerint a következő időszakban egyre több és nagyobb létszámú hadihajót lehet majd látni a szigetország körül. 

Kína kockázatairól tárgyaltak Joe Bidenék 

A katonai erődemonstrációhoz az is hozzátartozik, hogy pénteken amerikai–japán–dél-koreai csúcstalálkozót tartottak Camp Davidben, az amerikai elnökök vidéki rezidenciáján. Az egyeztetésen Joe Biden amerikai elnök, Kisida Fumio japán miniszterelnök és Jun Szogjol dél-koreai elnök új fejezetként beszélt a három ország között létrejött, részben biztonsági megállapodásról.

Kisida Fumio japán kormányfő a nemzetközi rendet veszélyeztető jelenségnek nevezte a Dél-kínai-tengeren Kína törekvéseit. Joe Biden hangsúlyozta, hogy a háromoldalú együttműködés elmélyítése nem a Kína által jelentett veszélyről szól, hanem annál sokkal szélesebb körű: a teljes indiai- és csendes-óceáni térséget lefedi.

Rovatok