Index Vakbarát Hírportál

Diplomáciai útlevele ellenére letartóztatták a német képviselőt Törökországban

2023. augusztus 21., hétfő 06:01

„Terrorpropaganda” vádjával rövid időre őrizetbe vették a Bundestag törvényhozóját szülőföldjén tett látogatása során.

A török származású Gökay Akbulutot szavai szerint azzal a gyanúval tartóztatták le, hogy négy éve, 2019-ben a terrort népszerűsítette a közösségi médiában. Már korábban kiadott letartóztatási parancs alapján vették őrizetbe az antalyai repülőtéren, jóllehet diplomata-útlevelet mutatott fel.

A német diplomácia légi útjaira egyébként rájár a rúd a napokban: a hét elején a külügyminisztert, az Annalena Baerbockot szállító régi állami gép hibásodott meg útban Ausztrália felé olyannyira, hogy a leselejtezéséről kellett dönteni.

A török nyaralóhelyen, az Antalyában letartóztatott Gökay Akbulut, a szélsőbaloldali Die Linke párt politikusa csak akkor értesült az ellene kiadott elfogatóparancsról, amikor már leszállt a gépről – jelentette a Deutsche Welle.

A német törvényhozás képviselője többször bírálta a török kormányt, és azért kampányolt, hogy Németország oldja fel a Kurdisztáni Munkáspárt, a PKK tevékenységének tilalmát. A tömörülést az Európai Unió és Törökország egyaránt terrorszervezetnek minősítette.

A német külügyminisztérium utóbb közölte: tudott Akbulut hónap elején történt letartóztatásáról. Az ankarai német nagykövetség és az antalyai konzulátus szoros kapcsolatban állt a törvényhozóval.

„A szövetségi kormány magas szinten, határozottan és különböző csatornákon keresztül avatkozott be annak érdekében, hogy kieszközölje Akbulut azonnali szabadon bocsátását” – tudatta a német külügyminisztérium.

Négy évvel korábbi bejegyzések

A képviselő szabadon bocsátása után megerősítette, hogy a közösségi médiában 2019-ben megjelent bejegyzései alapján tartóztatták le, de ügyét már kihallgatása előtt ejtették.

Akbulut köszönetet mondott a német kormány segítségéért, ugyanakkor emlékeztetett arra: az incidens igazolta, hogy Törökországban nem oszlik meg a hatalom a politika és az igazságszolgáltatás között.

Rokoni látogatását ugyan kénytelen volt rövidre zárni, de megfogadta, hogy letartóztatása nem fogja elhallgattatni.

Erst in der Türkei am Flughafen habe ich erfahren, dass ein Haftbefehl der Staatsanwaltschaft Kayseri gegen mich vorliegt. Bevor ich dazu Aussagen musste, wurde die Akte innerhalb von wenigen Stunden gelöscht. Ich danke dem Auswärtigen Amt für ihren schnellen Einsatz! Der Vorfall...

— Gökay Akbulut MdB (@AkbulutGokay) August 12, 2023

„Ne aggódjatok, nem fog megfélemlíteni a letartóztatási parancs” – üzente az X-en, korábbi nevén a Twitteren, majd hozzátette, hogy októberben ismét Törökországba utazik a német–török parlamenti csoport tagjaként, és akkor sem fogja a véka alá rejteni a véleményét.

A negyvenéves nő 2017 óta törvényhozó a német parlamentben, a Bundestagban. Törökországban született, alevi kurd származású. Az aleviták, vagy más néven a bektasik, az iszlám síita ágának a szúfizmus és az örmény kereszténység által befolyásolt irányzatát, azaz a heterodox iszlám hagyományát követik.

Törökország utazásra nem ajánlott

A Német Újságíró Szövetség, a DJV Akbulut letartóztatására reagálva óva intett a törökországi látogatásoktól, és azt tanácsolta a sajtó képviselőinek, hogy kerüljenek minden üzleti vagy szabadidős utazást Törökországba.

Ha a német képviselőt a mentelmi joga sem védte meg, akkor még nagyobb veszély leselkedik az újságírókra – érvelt a DJV elnöke.

„Mindenkinek, aki újságíróként valaha is kritikus hangot ütött meg Törökországgal, elnökével vagy a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjával, az AKP-vel kapcsolatban saját cikkeiben vagy a közösségi oldalakon, távol kellene maradnia az országtól” – hangoztatta Frank Überall, aki szerint minden más hozzáállás kiszámíthatatlan kockázattal járna.

Bírálta Akbulut letartóztatását is:

Az eset ismét rávilágít arra, hogy Erdoğan autokráciája az állam harcos ellenségeinek tekinti kritikusait, és üldözi őket, amikor csak lehetősége nyílik rá.

A jogvédő csoportok arra emlékeztettek, hogy a tavalyi év kezdete óta negyven újságírót vettek őrizetbe Törökországban.

(Borítókép: Gökay Akbulut 2019. október 18-án. Fotó: Fabian Sommer / Picture Alliance / Getty Images)

Rovatok