Index Vakbarát Hírportál

Donald Trump: A szenvedély és a gyűlölet soha nem látott szintje jellemzi az országot

2023. augusztus 24., csütörtök 07:56

A republikánus párti elnökjelöltségre pályázó nyolc politikus, köztük Ron DeSantis floridai kormányzó és Mike Pence korábbi alelnök részvételével, de Donald Trump volt amerikai elnök nélkül tartották szerdán este az első hivatalos nyilvános választási vitát. Azonban így is sikerült a választók figyelmét magára irányítania egy interjúval.

A Wisconsin állambeli Milwaukee-ban tartott vitán a Republikánus Nemzeti Bizottság feltételeit teljesítő jelöltek vehettek részt, akik legalább egyszázalékos támogatottságot és megfelelő számú anyagi támogatót tudnak felmutatni.

A mintegy kétórás, a Fox News hírtelevízióban élőben közvetített vitán az amerikai közvéleményt foglalkoztató legfontosabb kérdések merültek fel, így az infláció, a gazdaság állapota, a migráció, a szülők jogai és a terhességmegszakítás szabályozása, valamint Donald Trump távolmaradása.

Donald Trump, aki a legnépszerűbb a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között, a múlt héten jelentette be, hogy biztos vezetésének tudatában nem szándékozik részt venni a vitákon. Ennek leginkább stratégiai okai vannak, mert egyedül szeretné leuralni a médiát a kampányban.

A következő elnökjelölti vitát szeptemberben rendezik Kaliforniában, szigorúbb részvételi feltételek mellett.

Trump nem vitázik, csak elmondja, mit gondol

Trump stratégiája így az lett, hogy a vitaidőpontjában egy interjút adott a nemrég a Fox Newstól menesztett Tucker Carlsonnak a közösségi oldalán. 

Így Donald Trump elmondhatta véleményét, anélkül, hogy valaki mással osztozna a rivaldafényben.

Persze ebben az is közrejátszhat, hogy Trump elégedetlen volt a Fox néhány közelmúltbeli tudósításával, így kissé megorrolt a csatornára.

Donald Trump hangsúlyozta: legelső intézkedése a határ szigorú lezárása lenne a törvénytelenül érkezőkkel szemben, és csak azok jöhetnének be az Egyesült Államokba, akik ezt legálisan akarják megtenni. Azon százezreket – szavai szerint a bűnözőket –, akik törvénytelenül érkeztek, hazaküldené országukba – tette hozzá.

A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN NYILVÁNOSSÁGRA HOZOTT INTERJÚVAL EGY IDŐBEN SUGÁROZTÁK A FOX NEWS ORSZÁGOS TELEVÍZIÓBAN 8 REPUBLIKÁNUS ELNÖKJELÖLT-ASPIRÁNS VITÁJÁT.

Arra a kérdésre, hogy miért nem vesz részt a vitában, Donald Trump azt mondta: nem látja értelmét, hogy olyanok kérdéseit állja, akiknek a támogatottsága messze elmarad az övétől, többeké közülük alig 1-2 százalék a republikánus választók körében.

A jelenlegi kormány határvédelmi kudarcára vonatkozó kijelentését azzal támasztotta alá, hogy az illegális határátlépők csak az elmúlt hónapban a világ 149 országából érkeztek, és „fogalmunk nincs arról, hogy ki lép be”.

Állítása szerint az ország történelmében az ő elnöksége idején volt a legszigorúbb a határ őrizete, a felépített csaknem 500 mérföld fallal, amit megválasztása esetén tovább építene.

Már Joe Biden ellen kampányol

A republikánus kihívóiról nem, míg Joe Bidenről annál inkább beszélt, ami fontos eszköze lehet stratégiájának.

Utódját, Joe Bident az ország történetének legrosszabb elnökeként jellemezte, és inkompetensnek nevezte többek között az ukrajnai háború kezelését illetően.

Ennek a háborúnak azonnal véget kell érnie, és nem az egyik vagy másik oldal miatt, hanem azért, mert több százezer ember már életét vesztette

– fogalmazott, hozzátéve: szerinte nagyon könnyen véget lehetne vetni a háborúnak, és ha ő lett volna az elnöki székben, a háború soha nem tört volna ki.

Kétségbe vonta Joe Biden szellemi és fizikai alkalmasságát az elnöki pozícióra, de ahogy mondta, ettől még elképzelhető, hogy ténylegesen ő indul a demokraták jelöltjeként. Megjegyezte, hogy szívesen megméretné magát újra Joe Bidennel szemben, már csak a mostani elnök által nyújtott teljesítmény miatt is, amit szörnyűnek nevezett.

Az ellene indult eddigi négy bűnvádi eljárással kapcsolatban Donald Trump kijelentette: támogatottsága ezek nyomán csak emelkedett, ami azt bizonyítja, hogy az emberek megértették azok politikai jellegét.

Tucker Carlsonnak arra a kérdésére, hogy látja-e egy nyílt erőszakba torkolló konfliktus kialakulásának esélyét az Egyesült Államokban, Donald Trump azt mondta, hogy nem tudja, de „a szenvedély, és ezzel egy időben a gyűlölet soha nem látott szintje jellemzi az országot, ami soha nem jó kombináció”.

Trump a legesélyesebb a republikánus oldalon

A felmérések szerint Donald Trump 50 százalék körüli támogatottsággal rendelkezik, akit Ron De Santis floridai kormányzó követ átlagosan 15-16 százalékkel, majd Vivek Ramaswamy vállalkozó 10 százalék körüli aránnyal a republikánus szavazók között.

Öt százalék alatt marad a vita többi résztvevőjének népszerűsége, így Mike Pence korábbi alelnöké, Nikki Haley korábbi ENSZ-nagyköveté, volt kormányzóé, Tim Scott szenátoré, Chris Christie és Asa Hutchinson korábbi kormányzóké, valamint Doug Burgum kormányzóé.

A republikánus párt elnökjelöltjéről a 2024 első felében tartandó előválasztásokon és jelölőgyűléseken döntenek az Egyesült Államok államaiban külön-külön, majd a végleges induló neve hivatalosan a nyár közepén derül ki Milwaukee-ben, ott, ahol a csütörtöki első vitát tartották.

Rovatok