Index Vakbarát Hírportál

Putyin kedvéért még a születésnapját is megváltoztatta Lukasenka

2023. augusztus 30., szerda 13:21

A belorusz elnök korábban hivatalosan megváltoztatta születési dátumát, de az orosz vezető gratulációja nyomán visszakozott.

Putyin szerdán telefonon gratulált Aljakszandr Lukasenka belorusz elnöknek születésnapja alkalmából. A történetben azonban van egy kisebb csavar − írta meg a Nexta. 

A belorusz diktátor korábban hivatalosan augusztus 30-ról augusztus 31-re változtatta születési dátumát. Akkor azt állította, hogy egyszerűen csak rosszul jegyezték fel az időt a szülészeten, és így ugyanazon a napon született, mint a legkisebb fia. Putyin azonban ismételten 30-án gratulált barátjának.

Most a belorusz elnök hivatalos honlapján a születési dátum ismét augusztus 30-a. Úgy tűnik, Lukasenka nem bírta Putyin nyomását, és megváltoztatta a dátumot.

Lukasenkát széles körben Európa utolsó diktátorának nevezik. Pályafutását még a rendszerváltás előtt kezdte az ország kommunista pártjában, ő volt az egyetlen, aki a párt központi tanácsában a Szovjetunióból való kilépés ellen szavazott. 

1994-ben választották meg először az ország elnökévé, ezt a posztot azóta megszakítás nélkül betölti. Bár az első választást nagy aránnyal nyerte, azóta egyre nyilvánvalóbban a csalások azokon a voksolásokon, amelyeken győzedelmeskedik. 

Putyin leghűségesebb szövetségese

Legutóbb 2020-ban választották elnökké,  a nyugati vezetők szerint a szavazás nem volt sem szabad, sem tisztességes, és valószínűleg elcsalták azt. Óriási tüntetéshullám sepert végig az országon, melyet a rendőrség kemény kézzel vert le. A választást minden bizonnyal Szvjatlana Cihanovszkaja nyerte meg, aki korábban nem politizált, bebörtönzött férje helyett indult a választásokon, később pedig Litvániába menekült.

Az oroszok az Ukrajna elleni támadást Belaruszból indították, ahol az orosz hadsereg hadgyakorlat ürügyén vonult fel. A támadás iránya azért volt fontos, mert a belorusz határ irányából lehet legkönnyebben elérni Kijevet.

Szintén Lukasenka közvetített akkor, amikor Jevgenyij Prigozsin lázadó zsoldosvezér csapatait Moszkva ellen irányította. A Wagner-csoport ezután Belaruszban kapott menedéket. A férfi közelmúltban repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. Széles körben elterjedt nézetek szerint halálát Putyin rendelte el.

Rovatok