Index Vakbarát Hírportál

Munkács magyarellenes megnyilvánulásai miatt Zelenszkijnek üzent az államtitkár

2023. szeptember 3., vasárnap 16:06

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárát is felháborították a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanévnyitóján történtek. Potápi Árpád János elfogadhatatlannak nevezte azokat a magyarellenes megnyilvánulásokat, amelyek a kárpátaljai magyarságot érik. A politikus határozott intézkedéseket vár el Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Középiskola pénteki tanévnyitóján betiltották a magyar himnuszt. Emellett tilos volt a magyar zászló és nemzeti színek használata, és az igazgatói köszöntő is csak ukránul hangzott el. Korábban a középiskola magyar igazgatóját menesztették indoklás nélkül, egyik napról a másikra. Helyére Pauk Mariját nevezték ki, akinek semmi kötődése nincs a magyar közösséghez vagy magához az iskolához.

Az Index megkereste az iskola egyik tanárát is, aki lapunknak többek között arról beszélt, hogyan fogadták az új igazgató kinevezésének hírét, mit lehet róla tudni, és kinek állhatott szándékában a váltás.

Az elmúlt időszakban több rossz hírt is kapott a magyar közösség Kárpátalján. Januárban egy friss rendeletre hivatkozva eltávolították a magyar zászlókat több közintézményről.

Potápi Árpád János a közösségi oldalán elfogadhatatlan nevezte azokat a magyarellenes megnyilvánulásokat, amelyek a kárpátaljai magyarságot érik Ukrajnában.

Magyarország 32 éve elsőként ismerte el az újonnan létrejött, független Ukrajnát, Ukrajna pedig most a jogszűkítő ukrán törvényekkel asszimilációra vagy távozásra kényszerítené az 1100 éve a szülőföldjén élő magyarságot

– közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Hozzátette, hogy a Munkácsi kistérségben folyamatossá váltak a magyarellenes megnyilvánulások. Mint mondta, sajnálatos, hogy a megye vezetése és az ukrán kormányzat sem lép fel az ügyben. 

Úgy véli, hogy „a munkácsi városvezetés cinikus intézkedéseivel próbálja ellehetetleníteni a közel 150 éves múltra visszatekintő magyar oktatási intézmény működését”.

A politikus határozott intézkedéseket vár el Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől.

Rovatok