Az év végén jár le az az uniós előírás, ami lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy az ukrajnai háború miatt állami támogatásokkal árasszák el az energiaszektoraikat – a tagállamok ezzel éltek is, összesen 672 milliárd eurót költöttek csak 2022-ben. Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy kivezeti ezt az ideiglenes szabályt, ugyanakkor Németország és Franciaország ezt nagyon nem szeretné. Azonban ahelyett, hogy Berlin és Párizs együttes erővel próbálnák ezt kiharcolni, még egymásnak is nekimentek.
2020 elején a koronavírus-járvány miatti leállás és az annak a következtében megbomló ellátási láncok, 2022 februárjától pedig Oroszország Ukrajnával szembeni agressziója okozott gazdasági nehézségeket az Európai Unió tagállamainak.
Az Európai Bizottság, hogy e válságokat kezelje, enyhített az államadósságra vonatkozó szabályain, ráadásul az ukrajnai háború kiéleződése következtében az orosz energiáról való leállás miatt azt is engedélyezte a tagállamoknak, hogy állami pénzből támogassák az energiaárak – elsősorban az elektromos áram és a gáz – leszorítását, ezért a tagállamok nagyon sok adófizetői pénzt öntöttek az energiaszektoraikba.
Ugyanakkor ideiglenes rendelet lévén, ideje egyszer lejár: az energiaszektor állami támogatása december 31-gyel véget ér, és a német Ursula von der Leyen vezette uniós intézmény nem is kívánja azt meghosszabbítani. A Politico értesülései szerint a bizottság még júliusban küldött ki egy kérdőívet a tagállamoknak, amiben az állami támogatások kérdéséről esett szó, aminek a célja, hogy megerősítse az EB ezen döntését.
Az ún. ideiglenes válság- és átállási keret (TCF) eltörlésével nem mindenki ért egyet:
Franciaország és Németország is ugyanis nagyon sok adófizetői pénzt különít el a költségvetésében, hogy energiaszektoraik versenyképesek legyenek a kínai vagy amerikai cégekkel.
Ha pedig immáron tiltott állami finanszírozásnak minősülnének az ilyen transzferek, akkor Berlin és Párizs is kénytelen lenne felhagyni ezen politikájával. A bizottság amellett érvel, hogy az állami támogatások versenyelőnyhöz juttatnak bizonyos cégeket és országokat a közös uniós piacon, míg Berlin és Párizs azzal védekezik, hogy csak ezzel tudják a lépést tartani az Egyesült Államokkal és Kínával. De vajon végül kinek lesz igaza?
Az előbb említett TCF-et még 2022. március 23-án jelentették be, amit azóta többször is kiegészítettek, vagy más uniós programok – például a zöldátállás segítése, ami kapcsán 2025. december 31-ig egyébként továbbra is életben marad a program – is érintettek.
Az Európai Bizottság összefoglalója szerint 2022 végéig a tagállamok összesen 672 milliárd eurót fektettek be az energiaszektorukba – ebbe nem számítanak bele a gazdaságnak vagy háztartásoknak nyújtott támogatások.
Azt, hogy Berlin és Párizs miért ellenzi a TCF kivezetését, jól mutatja az Európai Bizottság programjáról szóló tanulmány:
ebből a 672 milliárd eurónak az 53 százalékát Németország, 24 százalékát pedig Franciaország költötte el, míg a harmadik Olaszország lett jócskán lemaradva a maga 7,7 százalékával.
Az Európai Bizottság összesen 182 állami támogatást engedélyezett, a legtöbbet költő hat ország (Németország, Franciaország, Olaszország, Dánia, Finnország és Hollandia) után a többi ország a teljes költés 0,01 és 1,7 százalék között adták átlagban.
Míg az orosz energiától függő Németország esetében ez még indokolt is lehetett, de az elsősorban atomenergiára épülő francia energiamixet az arról való leválás az átlaghoz képest enyhébben érintette.
Ugyanakkor e két országnak nem is feltétlenül csak az orosz energiafüggőség megszüntetése és az abból kiinduló energiaválság kezelése volt a kitűzött cél,
hanem hogy az állami pénzekből olyan beruházásokat támogassanak, ami felveszi a versenyt az Egyesült Államok gazdaságát többek között zöldíteni kívánó Inflation Relation Acttel (IRA), illetve Kína hasonló állami támogatásaival.
Azonban a bizottság szerint az orosz energiáról való leválás megtörtént, az pedig a számokból is látszik, hogy Németország és Franciaország is versenyelőnyben van más tagállamokhoz képest, ami a tiszta versenyt és a szabad piac integritását veszélyezteti.
A két ország már emiatt se szeretne lemondani ezekről a lehetőségekről: Franciaország már régóta nagy szószólója annak, hogy uniós szinten enyhíteni kellene az állami támogatásokról szóló előírásokat, míg a német kormány állami támogatásokról szóló terve jelenleg 2024 áprilisáig szól – így érthető, hogy a sok esetben egymással vetélkedő és vitatkozó Berlin és Párizs miért köthetne akár szövetséget is az ügyben, azonban még köztük is érdekellentét van.
Enne pedig az oka nem más, mint hogy mi is legyen ez az energia.
A két politikus már az uniós zöldtervek kapcsán is összeszólalkozott: Németországban ugyanis idén kapcsolták le az utolsó atomerőművet és a jövő gazdaságát fosszilis energiahordozók mellett atomenergia nélkül képzelnék el, míg Franciaországban Macronék a zöldátállást kizárólag az atomenergia reneszánszában tudják elképzelni.
A Politico uniós ügyekkel foglalkozó hírlevelének francia tisztviselők azt nyilatkozták, Párizs célja, hogy az állami támogatások kivezetése után is megmaradjon egy kiskapu, ami az atomenergia támogatását segítené – egyébként a Net Zero Industry Plan kapcsán is azt szeretnék elérni, hogy zöld energiaforrásként felkerüljön a támogatott listára az atomenergia is.
Párizs azt szeretné, hogy új atomerőművek építését vagy régebbiek kapacitásnövelését az állam támogathassa – ez pedig Macronéknak már csak azért is a céljuk, mert a francia elnök 2050-ig további 14 atomerőművet építtetne országába, hogy elérjék a zéró kibocsátást.
Ezzel az atomellenes német kormány már nem ért egyet. A Politicónak név nélkül nyilatkozó tisztviselő szerint Berlin attól tart, az államilag támogatott energiával több cég is úgy dönthet, inkább a Rajnán túlra, Franciaországba helyezi át a működését, amihez még hozzátette: az Egyesült Államokban tapasztalható olcsó energiaárak miatt már eleve nehéz lépést tartani velük, ezt pedig tovább nehezítené, ha a szomszédos állam is így tenne – miközben a német kormánypártok is arról egyezkednek, hogyan lehetne a német áram árát alacsonyan tartani állami támogatásokkal.
A két országnak még van ideje szövetkezni és közös erővel hatni az Európai Bizottságra és más tagállamokra, hogy ők is az állami támogatások meghosszabbításában legyenek érdekeltek – a bizottság a kérdőívére ugyanis szeptember 15-ig várja a válaszokat,
a franciák pedig bizakodóak, hogy addig sikerül valamilyen egyezséget tető alá húzni a Bizottsággal az állami támogatásokat illetően.
Azonban kérdés, hogy ez meg is fog-e történni. A bizottság ugyan elhivatott, hogy a tagállamok kizöldítsék gazdaságaikat és a károsanyag-kibocsátás csökkentése mellett a megújuló energiák arányát növeljék, azonban ha az állami támogatások adta lehetőségeket úgy hosszabbítanák meg, mint ahogy azt jelenlegi formában Németország és Franciaország szeretné, az nemcsak aláásná a közös uniós piacot, hanem még bizalmatlanságokat is szíthat a kisebb tagállamok között, akik nem tudnának lépést tartani e két országgal.
(Borítókép: Olaf Scholz és Emmanuel Macron 2023. június 12-én. Fotó: Li Yang / China News Service / VCG / Getty Images)