Index Vakbarát Hírportál

India megszabadulna a rabszolganevétől

2023. szeptember 9., szombat 06:09

A hindu nacionalista kormány névváltoztatásokkal akar leszámolni a brit gyarmati múlt sötét emlékeivel, viszont az ellenzéki politikusoknak is fontos üzenetet küldhettek a G20 egyik mellékeseményének meghívóin használt alternatív országnévvel.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, nem kis meglepetés érte a G20-csúcstalálkozó egyik vacsorapartiján részt vevő vendégeket, ugyanis

az indiai elnök, Droupadi Murmu nem az „India elnöke” titulust használta az estére szóló meghívón, hanem azt, hogy „Bharat elnöke”.

A Bharat egy szanszkrit szó, amelyet legalább 2200 éve használnak az indiai szubkontinens megnevezésére az ott élők. Ez az alternatív név annyira fontos az ország nemzettudata szempontjából, hogy még az alkotmányának első cikkelye is arról szól, hogy a mindkét elnevezés, tehát az India és a Bharat is hivatalosan használható.

Az indiai kormány valószínűleg azért népszerűsíti most a Bharat használatát a korábbi országnév helyett, mert az India a brit uralom korszakából származik, és egyes új, nacionalista nézetek szerint „rabszolga mentalitás” azt használni – írja az AP.

Az India nevet még a görög földrajztudós, a „történelem atyjaként” is emlegetett Hérodotosz adta a régiónak nagyjából 2400 évvel ezelőtt. A legtöbb európai nyelvben, így az angolszászoknál is, ez a forma terjedt el. Majd amikor a britek teljes egészében gyarmatosították az akkor még rengeteg királyságra tagolt szubkontinenst, a nevet hivatalosan is exportálták az új koronagyarmatnak, amelyet az megtartott a brit koronától 1947-ben elnyert függetlensége után is.

Nem az első korábbi gyarmat változtatna a nevén

Azonban az Indiát vezető politikusok most inkább megszabadulnának a névtől. A múltban már más országok is ledobták a sokszor ókori görög tudósokon keresztül, nyugatról származó országneveiket. Ilyen például Irán, amire kilencven évvel ezelőttig Perzsiaként hivatkozott a világ nagy része, egészen addig, amíg az akkoriban uralkodó Mohammad Reza Pahlavi sah hivatalosan megkérte a nemzetközi közösséget, hogy inkább az új nevet használják.

Az utóbbi évtizedekben viszont a korábbi nyugati gyarmatok lakosságában is világszerte ébredezik a nemzeti öntudat, ennek hatására egyre radikálisabban próbálnak megbirkózni a koloniális múlttal, pontosabban megszabadulni annak emlékétől.

Ezt nem csak névváltoztatással, de rabszolgatartók szobrainak ledöntésével és számos más módszerrel akarják eltörölni a korábbi nyugati uralom emlékeit, jelképeit.

Indiában is ez a folyamat zajlik: Narendra Modi miniszterelnök Bharatiya Janata nevű pártja sok közterület nevezett már át az utóbbi időben, amelyek megítélésük szerint az ázsiai ország kizsákmányolásában részt vevő személyek nevét őrizték.

A kormánypárt szerint a világ legnagyobb demokráciájaként emlegetett ország jelenlegi elnevezése is a rabszolgaság szimbóluma.

Az ellenzéki pártok azonban felhívták Narendra Modi miniszterelnök figyelmét, hogy az országot évszázadok óta Indiaként ismerik, és véleményük szerint szörnyű baklövés lenne, ha a mindenki által ismert névtől megszabadulnának.

A kormány névváltoztatási felhajtása alapvetően inkább a belföldi politikai ellenfeleknek szólt, ugyanis az ellenzéki pártok létrehoztak egy INDIA (Indian National Developmental Inclusive Alliance) elnevezésű koalíciót, amelynek egyetlen célja a közel 10 éve hatalmon lévő miniszterelnök és pártjának legyőzése a jövő évi választásokon. A kormány emiatt azt kommunikálja: aki az ellenzéki pártokból álló INDIÁT támogatja, az valójában a rabszolgaságot támogatja.

A Brit Birodalom Indiát még a 17. században gyarmatosította, ami mélyreható változásokat hozott az indiai szubkontinensen. A monarchia kihasználta India erőforrásait és ugyan több jelentős társadalmi és gazdasági változást bevezetett, azonban egyúttal elnyomó politikákat is alkalmazott. E korszak később India függetlenség iránti vágyát ébresztette fel, melyet 1947-ben többek között Mahatma Gandhi vezetésével történő erőszakmentes ellenállás révén értek el.

(Borítókép: Narendra Modi. Fotó: Hindustan Times / Getty Images Hungary)

Rovatok