Index Vakbarát Hírportál

Két hét után megszűnt a Szijjártó Péter által bejelentett repülőjárat

2023. szeptember 10., vasárnap 13:41

A jelek szerint mindössze 3 repülés és 2 hét után meg is szűnt az a Magyarországról Üzbegisztán fővárosába irányuló repülőjárat, amelyet a külügyminiszter jelentett be augusztusban.

Szijjártó Péter augusztus 19-én jelentette be, hogy közvetlen repülőjárat létesül Budapest és az üzbég főváros, Taskent közt. Akkor azt mondta, hogy a Qanot Sharq légitársaság járata szeptembertől hetente két alkalommal közlekedik a két ország között,

majd JÖVŐ ÉV ELEJÉTŐL A JÁRATOK SZÁMA HETI HÁROMRA, 2025-TŐL pedig HETI NÉGYRE BŐVÜL.

Beszélt arról, hogy a járatindításra tekintettel megnövelték a taskenti magyar nagykövetségen a konzulok létszámát, illetve meggyorsították a vízumkiadást, így az üzbégek az eddigieknél zökkenőmentesebben utazhatnak hazánkba, és ugyanez igaz fordítva is. 

Ezután abbéli reményének adott hangot, hogy az új légi járat friss lendületet adhat majd a gazdasági kapcsolatoknak.

Ehhez képest úgy fest, hogy mindebből semmi sem lesz. Ugyanis, mint a spabook.net portál kiszúrta: 

a járat már most megszűnt.

A turisztikai portál azt írta, hogy a FlightRadar24 adatbázisában még szerepel a vasárnapi, szeptember 10-i járat 12:30-as indulással, azonban a Budapest Airport hivatalos oldalán és a budapesti reptér nem hivatalos honlapján már teljesen eltűnt a járat a menetrendből.

A portálnak nyilatkozva a budapesti repülőtér telefonos ügyfélszolgálata megerősítette:

nemcsak a vasárnapi repülést törölték, hanem teljesen megszűnt a Qanot Sharq Budapest és Taskent közti járata. 

Az üzbég légitársaság így mindössze 3 alkalommal – augusztus 20-án, 27-én és szeptember 3-án – teljesítette az útvonalat. Mindemellett Üzbegisztánba így is el lehet jutni repülővel: a Taskenttől pár száz kilométerre található Szamarkandba továbbra is indít járatokat a Wizz Air.

Rovatok