Ezer sebből vérzett Donald Trump volt amerikai elnök Washingtonban elmondott beszéde, amelyben arról beszélt többek között, hogy Joe Biden a „második világháborúba” vezeti az Egyesült Államokat, valamint úgy vélte, hogy 2016 után ismét legyőzi majd Barack Obamát az amerikai elnökválasztáson. Utóbbival csak annyi a probléma, hogy 2016-ban Hillary Clinton volt az ellenfele, és egyelőre nem tudni arról, hogy Obama jövőre indulna.
Az Egyesült Államok korábbi elnöke pénteken a washingtoni Pray Vote Stand csúcstalálkozón mondott beszédet, ahol többek között kijelentette: „Van egy ember, aki teljesen korrupt, és a legrosszabb elnök országunk történelmében, mentálisan sérült, nincs olyan állapotban, hogy Amerikát vezesse, és ha ismét nyerne,
akkor könnyen a második világháborúba vezethetné az országot.
Trump korábbi beszédeiben többször hangoztatta, hogy Joe Biden a harmadik világháborúba vezeti az Egyesült Államokat – írja az Independent. Talán a fentebb idézett baklövése sem tűnt volna fel, ha nem vét további hibákat a beszédében, összekeverve politikai riválisait.
Trump ugyanis hangsúlyozta, hogy 2024-ben ismét legyőzi az Egyesült Államok 44. elnökét, Barack Obamát, hiszen állítása szerint ez már 2016-ban is sikerült neki (noha akkor Hillary Clinton volt az ellenfele). Az internet népétől kapott hideget-meleget.
Mitt Romney republikánus szenátor nemrég Donald Trumpnak és Joe Bidennek is azt javasolta: jobban tennék, ha a korukra való tekintettel inkább nem indulnának a jövő évi választáson.