Index Vakbarát Hírportál

A volt német államfő szerint országa elérte a kapacitása határát

2023. szeptember 18., hétfő 17:50

Joachim Gauck volt német államfő a menekültpolitika radikális megváltoztatását szorgalmazza. Úgy véli, hogy új megoldások felé kell fordulni, mert az eddigi intézkedések nem voltak elegendőek a nyilvánvalóan bekövetkezett kontrollvesztés megoldására.

Gauck szerint határozottság szükséges, mert a lakosság csak ebben az esetben érzi azt, hogy a hatalmon lévők képesek a cselekvésre, de ehhez új utak megvitatására is szükség van – írja a Bild. A volt államfő szerint az Európai Unió finomított menekültpolitikáján, miközben nagyobb nyomásgyakorlással, de a régi koncepciót hozza vissza. 

Elértük a kapacitásunk határát. A német demokrácia a túlfeszített bizonytalanság állapotában van, ezért a migrációval kapcsolatban korábban elképzelhetetlen dolgokat is számításba kell vennünk

– mondta Gauck.

A volt német államfő szerint számos szociáldemokrata polgármester is arról számol be, hogy újra a 2015-ös állapotok álltak elő a városiakban. Úgy látja, fennáll a veszélye annak, hogy a menekültekkel szembeni „csodálatos” szolidaritás, amely eddig létezett, eltűnik a lakosságból.

A magyar kormány és a migránsgettók 

Orbán Viktor és kormánya élesen ellenzi az Európai Unió tervét, amelynek értelmében a migráció kérdéskörében kötelező kvótákat vezetnének be a tagállamok számára. Ennek segítségével osztanák szét a tagállamok között az illegális bevándorlókat. A miniszterelnök szerint a migráció nem egy taktikai, hanem sokkal inkább történelmi kérdés, .

Ha elveszíted a kontrollt, és beengeded ezeket az embereket, nem te válogattad ki, csak beengedted őket, akiknek a száma egyre csak nő

– mondta, hozzátéve, egyszer csak azt fogjuk észrevenni, hogy egyre többen vannak, az ember pedig elkezdi magát bennszülöttként érezni a saját hazájában, ami tönkre is tehet egy országot. A magyar kormány álláspontja szerint az unió erőszakkal akar bevándorlóországot csinálni Magyarországból.

Rovatok