Index Vakbarát Hírportál

Hadihajók árnyékában tette közzé Peking a tajvani integráció tervét

2023. szeptember 19., kedd 07:04

A szorosabb együttműködés előnyeit hirdette Peking, amikor a minap bemutatta a szárazföldi Fucsien tartomány és az egyelőre önálló Tajvan közötti integráció elmélyítésének tervét. Eközben a szigetország körül kínai hadihajók járőröznek.

„Demonstrációs övezet” lesz a szárazföld és a sziget közös fejlődésének térsége, ahol a Kínában letelepedő tajvaniak és vállalkozásaik „első otthonra” találnak – áll a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága és az Államtanács által közösen megfogalmazott irányelvekben.

A dokumentum, amelyet az állami médiában idézett kínai szakértők Tajvan fejlődésének „tervrajzaként” üdvözölték, kényes pillanatban született, mivel Tajvan a januári elnökválasztásra készül – emlékeztetett a CNN.

Augusztus végén a tajpeji kormány bejelentette, hogy újra engedélyezi a kínai turisták és üzletemberek beutazását Tajvanra, mert igyekszik fellendíteni a koronavírus-világjárvány miatt megtorpant turizmust és üzleti kapcsolatokat. Az intézkedés nem titkolt célja volt, hogy békejobbot nyújtsanak Pekingnek.

Kína ennek ellenére továbbra is fokozza a katonai nyomást a 24 millió lakosú, demokratikus berendezkedésű országra, amit a kommunista párt saját területének tekint, jóllehet sosem állt ellenőrzése alatt.

A tajvani hatóságok a napokban egy kínai repülőgép-hordozót és csaknem két tucat kínai hadihajót észleltek a Tajvanhoz közeli vizeken.

Kína régóta alkalmazza a répa és a bot módszerét Tajvannal szemben.

Katonai megszállással fenyeget, miközben üzleti és kulturális csereprogramokat kínál azoknak, akik talán elfogadják Peking álláspontját. Az elmúlt években megromlott kapcsolatok alapján nehéz megítélni, mennyire lesznek fogékonyak a tajvaniak Kína átfogó javaslatára.

„Békés újraegyesítés”

Az integrációs tervet egyszerűen „nevetségesnek” nevezte a tajvani kormánypárt egyik törvényhozója.

„Kínának azon kellene elmélkednie, miként törlesztheti rossz adósságait, ahelyett, hogy egyesített frontot indítson Tajvan ellen” – üzente Vang Ting-ju.

Peking ezzel szemben egy tematikus sajtótájékoztatón népszerűsítette az elképzelést. Hszi Csin-ping elnök és a Kínai Kommunista Párt vezetése „nagy jelentőséget tulajdonít Fucsien egyedülálló szerepének a Tajvannal kapcsolatos átfogó stratégiában” – közölték a tisztviselők.

Támogatni fogjuk a demonstrációs övezet létrehozását, amely a Tajvanra átnyúló integrált fejlődés elmélyítésének és a békés újraegyesítés alapjai megszilárdításának fontos kezdeményezése

– jelentette ki Pan Hszian-chang, az Államtanács Tajvan-ügyi Hivatalának igazgatóhelyettese.

Az integrációs célokat szolgáló Fucsien-koncepció – részletezés nélkül – először tavalyelőtt látott napvilágot. Miután egy magas rangú kínai vezető egy júniusi fórumon újra felvetette az integrációs tervet, a szárazföldi ügyek tajvani tanácsa „értelmetlennek” és „hiábavalónak” nevezte a kezdeményezést, amely nem felel meg a közvélemény elvárásainak, és „lebecsüli” Tajvant.

Tajvanon sok fucsieni leszármazott él

Az irányelvekben Peking ígéretet tett arra, hogy tajvani cégek előtt megnyitja a lehetőséget az üzleti tevékenységhez Fucsienben, elmélyíti az ipari és pénzügyi együttműködést, és arra ösztönzi a tajvani cégeket, hogy belépjenek a kínai tőzsdére.

Első lépésként engedélyezik, hogy kísérleti program keretében rádió- és televíziós produkciós cégeket alapítsanak Fucsienben.

Peking arra törekszik, hogy letelepedésre vonzza a tajvani munkavállalókat és családokat. Szociális jóléti programokkal könnyítik meg a tajvaniak számára, hogy a szárazföldi tartományban éljenek és dolgozzanak, ahol ingatlant vásárolhatnak, gyermekeik pedig azonos feltételekkel iratkozhatnak be a kínai iskolákba.

A Tajvani-szoros nyugati oldalán fekvő, 40 millió lakosú Fucsien tartomány földrajzilag és kulturálisan is a legközelebb áll Tajvanhoz.

Sok tajvani az évszázadok során hullámokban érkező fucsieni bevándorlók leszármazottja. Nyelvjárásuk, szokásaik és vallásuk alkotja a hagyományos kultúra gerincét a tajvani han többségű lakosság körében.

(Borítókép: Fu Tian / China News Service / VCG / Getty Images)

Rovatok