Index Vakbarát Hírportál

Kínába látogat a szíriai elnök

2023. szeptember 19., kedd 21:33

Bassár el-Aszad szíriai elnök Hszi Csin-ping kínai államfő meghívására csütörtökön Kínába látogat.

Szíria elnöki hivatala szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök a héten Kínába látogat, ahol Hszi Csin-ping kínai államfővel is találkozik – írja az MTI. Aszad csütörtökön kezdi meg látogatását, és Peking mellett Csangcsou városát is felkeresi majd.

Az al-Vatan kormányközeli szíriai lap szerint Aszad részt vesz a Hangcsouban rendezendő Ázsiai Játékok hivatalos megnyitóján is.

A szíriai elnök legutóbb 2004-ben járt Kínában, akkor is találkozott az akkori elnökkel, Hu Csin-taóval. A 2004-es volt az első ilyen jellegű látogatás azóta, hogy a két ország 1956-ban diplomáciai kapcsolatot létesített egymással.

Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként többször is vétót emelt a testületben a szíriai kormányzatot elítélő javaslatok ellen, a szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta pedig több magas rangú kínai tisztségviselő járt az arab országban.

Mint arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnököt is meghívta Kínába Hszi Csin-ping, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök is meghívást kapott az országba az idei harmadik Egy Övezet, Egy Út Nemzetközi Együttműködési Fórumra.

Rovatok