Index Vakbarát Hírportál

Kijev mégsem perli be Szlovákiát, Magyarországról nincs információ

2023. szeptember 21., csütörtök 15:38

Kijev hétfőn közölte, perelni kíván három uniós országot – köztük Magyarországot is – mivel meghosszabbították importtilalmukat az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozóan. Csütörtökön Ukrajna végül azt az ígéretet tette Szlovákiának, hogy nem perli be a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO).

Mint azt korábban megírtuk, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia múlt hét pénteken fellázadtak az Európai Bizottság döntésével szemben, ami engedélyezte Ukrajnának a gabonaértékesítést az EU-ban. A három ország tilalmat vezetett be az ukrán gabona importjára vonatkozóan. 

Erre az ukrán kereskedelmi képviselő, Tarasz Kacska azzal a kijelentéssel reagált, hogy

Kijev perelni fogja azokat az országokat, amelyek nem oldják fel a mezőgazdasági termékeikre vonatkozó behozatali tilalmakat.

Hozzátette, Ukrajna felelősséget vállal azért, hogy exportjuk „ne okozzon jelentős árnövekedést” a szomszédos országokban.

Kristína Juricková, a szlovák agrártárca kommunikációs osztályának munkatársa elmondta, szerdán tárgyalt ukrán kollégájával. Jozef Bíres szlovák ügyvezető földművelésügyi miniszter pedig csütörtökön közölte a helyi sajtóval:

A szerda délutáni megbeszélésen Szolszkij megígérte, hogy szeptember 20-ától leállítja a Szlovákiával szemben korábban jelzett intézkedéseket, így a Kereskedelmi Világszervezetnél indított pert és a szlovák agrártermékek Ukrajnába történő importtilalmát is

— tudta meg az ujszo.com.

A miniszter konstruktívnak nevezte a találkozót és elmondta, a szlovákok és az ukránok „létrehozzák gabonakereskedelmi rendszerüket az engedélyek kibocsátása és ellenőrzése alapján”. Elmondható, hogy stabilizálódni látszik a szlovák–ukrán helyzet, ez azonban sajnos nem mondható el a lengyelek oldaláról, akik a heves ukrán fenyegetőzés következében még szigorúbbá tették tilalmukat.

Varsó ugyanis úgy döntött, nem szállít több fegyvert Ukrajnának.

A magyarok részéről a helyzet egyelőre változatlan, nincs információnk változásról. 

Rovatok