Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter szerint nincs igaza az EU-nak és Amerikának

2023. szeptember 21., csütörtök 15:06

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz a jelenleg is zajló egyhetes ENSZ-közgyűlésen New Yorkban. Az M1-nek videóinterjút adó miniszter a háborúval kapcsolatos magyar álláspont nemzetközi megítéléséről, a globális problémákról és a migrációról is beszélt.

A háború az egyik fő téma, de továbbra sem a párbeszéd dominál Szijjártó Péter szerint az ENSZ-ben. Helyette az izoláció, a blokkosodás felé haladnak az országok, de helyi idő szerint reggel összeül az országcsoport, amely a háborús konfliktusok közvetítés útján történő megoldását szorgalmazza, aminek a társelnöke például Törökország.

A magyar álláspont világos, – és ezzel nagyon sokan rokonszenveznek a világban, alapvetően persze Európán kívülről – amely úgy szól, hogy a háborúknak soha nem a csatatéren van a megoldásuk, hanem a tárgyalóasztalnál

– mondta Szijjártó.

Szerinte a világ a magyar állásponttal ért egyet, kivéve Európát és az Egyesült Államokat, de a többi ország megértette, hogy nem szabad fegyvereket küldeni, mert az az emberek halálát okozza a háborúban.

Magyarország elutasítja azt az európai és amerikai álláspontot, miszerint a békekötés feltételei most nem adottak Ukrajnában, hanem majd a csatatéri fejlemények nyomán, valamikor a jövőben kedvezőbbek lesznek a feltételek. Ez nem igaz, ez nincs így! A békekötés feltételei tegnap sokkal jobbak voltak, mint ma, de még ma is jobbak, mint holnap, és holnapután egészen biztosan rosszabbak lesznek, mint holnap

– fogalmazott.  

A jövővel kapcsolatos csúcstalálkozó előkészítésén is részt vesz

Egy év múlva egy jövővel foglalkozó csúcstalálkozó jön létre, amin az országok az együttélés szabályait fektetik majd le. Erre azért van a külügyminiszter olvasatában szükség, mert a háborúk korszakát éljük, új gazdasági rend van kialakulóban, a mi nemzedékünk számára eddig elképzelhetetlennek hitt egészségügyi problémákkal szembesültünk.

Emellett a pénzügyi válságokat és a migrációt emelte ki a tárcavezető. A magyarok üzenete itt is világos: 

Legyen béke, legyen biztonság, segítsük a családokat.

A migrációval kapcsolatban elmondta: „itt lenne az ideje annak, hogy szétverjük az embercsempészcsoportok üzleti modelljeit, hogy például Brüsszelből ne inspirálják a migrációt, ne az embercsempészek érdekében dolgozzanak”.

Szerinte a nemzetközi jog világos: ha valaki menekül, akkor az első biztonságos országba utazhat, nem választhatja ki senki, hová menjen. Kiemelte, hogy Magyarországon a menekültekkel nincsen semmi gond, de a migránsokat nem szeretnék beengedni.

A menekültek az első biztonságos országként Magyarországra jönnek, mint például az ukránok, akiken a magyar kormány segít. De az agresszív genderprogandát is elutasítják, majd rátért az egészségügy témájára a külügyminiszter.

Mi itt, Magyariországon nagyon sokat tettünk az elmúlt években azért, hogy fejlesszük az egészségügyi ellátó rendszerünket, de látni kell, hogy a világon ez nincs mindenhol így

– fogalmazott.

Rámutatott, a világ összes egészségügyi intézményének felében nem adottak a higiénikus feltételek, valamint a tiszta ivóvíz, ezért

Magyarország a Fülőp-Szigetekkel együtt a társelnöke annak az országcsoportnak az ENSZ-ben, aminek a célja, hogy a világ minden pontján elérhető legyen az egészséges ivóvízhez és az alapvető higiéniai eszközökhöz való hozzáférés lehetősége.

Szerinte a magyarok világszinten vezetők a vízügyi technológiák kidolgozásában és alkalmazásában.

Izraeli, belorusz, és az Emirátusok külügyminiszterével is találkozik

Belorusz kollégájával a béke lehetőségeiről fog beszélni, mert szerinte csak akkor lehet béke, ha nyitva maradnak a kommunikációs csatornák. Arra fogja kérni a kollégáját, hogy Belarusz se avatkozzon bele a háborúba, ne eszkalálja azt. 

A másik két külügyminiszterrel arról beszél, hogy mi szükséges a Közel-Kelet békéjéhez. Megjegyezte, ott is szenvedtek az emberek évtizedeken keresztül, de szerinte Donald Trumpnak és az Ábrahám-megállapodásoknak köszönhetően Izrael normalizálta a kapcsolatait.

Ha reményt keresünk a békére, akkor az Ábrahám-megállapodásokra kell emlékezni, amit Magyarország tovább bővítene.

Rovatok