Index Vakbarát Hírportál

Befellegzett az olcsó repülőutaknak?

2023. szeptember 22., péntek 20:06

Franciaország – környezetvédelmi megfontolásból – minimális ár bevezetését javasolja az európai járatokon. Az intézkedés a fapados légitársaságokat sújtaná, de az utasok pénztárcáját sem kímélné, ezért sokan nem rajonganak az ötletért.

Párizs más európai uniós országok támogatását fogja kérni a kontinens repülőjárataira vonatkozó minimálár bevezetéséhez annak érdekében, hogy csökkentse a közlekedési ágazat hatását az klímaváltozásra – idézte az Euractiv Clément Beaune francia közlekedési minisztert.

Az intézkedés célkeresztjébe a szuperolcsó viteldíjakat kínáló légitársaságok kerülnek, ugyanazok, amelyeket tavaly – egészen más szándékkal – extraprofitadóval sújtott a magyar kormány. Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója akkor első dühében bejelentette: az ír légitársaság csökkenti magyarországi járatainak számát, majd idén januárban már azt közölte, a fapados cég 56 célállomásra indít járatokat Budapestről.

Franciaország – az elemzők szerint – nehezen fogja elnyerni a légi közlekedéstől függő szigetországok és az idegenforgalmi térségek támogatását.

Célunk, hogy „vitát nyissunk a repülőjegyek méltányos szociális és környezetvédelmi áráról” – érvelt a francia miniszter Brüsszelben.

Javaslatát az uniós közlekedési miniszterek barcelonai informális találkozóján is felveti.

„A jegyek árát nem kell megtízszerezni” – hangoztatta Beaune, de azt nem részletezte, hogy mit tart méltányos minimálárnak. Vannak olyanok, akiknek nem mély a pénztárcájuk, és akik életükben talán csak egyszer ülnek repülőre.

„Számukra ez a szabadságot jelenti, egy közlekedési eszközt, ami nem lehet csak a gazdagok kiváltsága” – jelentette ki a francia közlekedési miniszter.

Megszűnnek az olcsó járatok?

Javaslatával nincs egyedül. Hollandia és Belgium elvben támogatja az ötletet, Ausztria pedig már korábban kezdeményezte a minimálár bevezetését, csak akkor még jogi nehézségekbe ütközött az elfogadása.

Ennek a tükrében vélik Párizsban úgy, hogy az indítványra uniós szinten kell választ találni.

A szélesebb körű támogatás elnyerése azonban igazi kihívást jelent. Korábban már zsákutcába jutott a repülők üzemanyagadójáról folytatott nézetegyeztetés.

Egyes kormányok a jövő évi EP-választások előtt vonakodnak olyan népszerűtlen intézkedések meghozatalától, amelyek a választók zsebét érintik.

A minimálár esetleges bevezetése kétségtelenül hátrányosan befolyásolná az olcsó utakat kínáló légitársaságok, például a Ryanair üzleti modelljét. Ezúttal azonban az egyébként szókimondó O'Leary, sem cége nem reagált a francia felvetésre. A Ryanair főnökének arcába klímaaktivisták nemrég Brüsszelben krémes pitét vágtak, és közben arra szólították fel, hogy az általa irányított vállalat szüntesse meg a károsanyag-kibocsátást.

A Ryanair tavaly télen – a megnövekedett adó- és egyéb terhekre hivatkozva – bezárta két bázisát a brüsszeli Zaventem repülőtéren. Belgium ugyanis 10 eurós, 4000 forintos adót vezetett be utasonként az 500 kilométernél rövidebb járatokra, 2 eurós, 800 forintos adót pedig induló utasonként az uniós útvonalakon.

A díjszabás a légitársaságok illetékességébe tartozik

Az Európai Unióban már eddig is néhány intézkedéssel enyhíteni próbálják a repülés környezeti hatásait. Az európai járatok a következő években – az unió szén-dioxid-piaca keretében – magasabb árat fognak fizetni a károsanyag-kibocsátásért.

A légitársaságok szövetsége eleve ellenzi a francia javaslatot.

A minimálár bevezetése sérti az uniós szabályozást, amely lehetővé teszi a légitársaságok számára, hogy szabadon és önállóan határozzák meg áraikat – emlékeztette a tagországokat az Airlines for Europe.

„Nem támogatunk olyan kezdeményezést, amely sérti a légitársaságok uniós jogban rögzített jogait” – üzente a szövetség levelében.

(Borítókép: Ryanair-gépek a Párizs-Beauvais-Tilléi repülőtéren 2023. június 20-án. Fotó: Artur Widak / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok