Index Vakbarát Hírportál

Tetőfokára hágott az erőszakhullám Svédországban

2023. szeptember 29., péntek 06:45

Két ember meghalt egy lövöldözésben Stockholmban szerdán, egy huszonéves nő pedig akkor vesztette életét, mikor csütörtök hajnalban bomba rombolt le egy házat Uppsalában. Szeptemberben legalább 11 ember halt meg Svédországban a bűnbandák erőszakos tevékenysége miatt.

„Nehéz időszak ez Svédország számára. Egy 25 éves nő tegnap este lefeküdt aludni egy teljesen hétköznapi estén, és soha nem ébredt fel” – mondta Ulf Kristersson miniszterelnök rendhagyó televíziós beszédében.

A svéd miniszterelnök az újabb tragédia után a fegyveres erők vezetőjét és a rendőrfőnököt is a bandaháborúk elleni harc sürgetésére szólította fel.

Vadászni fogunk a bandákra, le fogjuk győzni őket

– közölte.

Kristersson a tavalyi választások után jobbközép kisebbségi kormányt alakított a populista és bevándorlásellenes Svéd Demokraták támogatásával, véget vetve ezzel a szociáldemokraták nyolcéves kormányzásának.

Koalíciója többek között azzal az ígérettel nyerte meg a választásokat, hogy megfékezi az egyre súlyosabb problémát jelentő bűnbandák erőszakos tevékenységét. Ennek elérése érdekében növelte a rendőrség hatáskörét és szigorúbb büntetést vezetett be a fegyveres bűncselekményekért. Az új intézkedések egyelőre még nem léptek hatályba.

Kristersson az előző kormányzat felelőtlen bevándorlási politikáját nevezte meg az erőszakhullám példátlan felerősödéséért és terjedéséért.

A felelőtlen bevándorlási politika és a sikertelen integráció hozott minket ide

– fogalmazott.

Svédország évtizedekig liberális bevándorlási politikát folytatott, és a 2015-ös migrációs válság idején egy főre vetítve több bevándorlót fogadott be, mint bármely más európai nemzet. Svédország 10,5 millió lakosának mára az egyötöde külföldi születésű ember – írja a Reuters.

Rovatok