Index Vakbarát Hírportál

Így még soha nem buktattak meg vezetőt az amerikai politikában

2023. október 4., szerda 15:23

A lehető legfeszültebb és legrosszabb időpontban sikerült pontot tenni a két republikánus, a házelnök Kevin McCarthy és Matt Gaetz közötti személyes konfliktusra: Gaetz a demokraták segítségével megbuktatta házelnökét, hogy a képviselőház működését ismét a káosz uralja. Amíg a republikánus frakción belüli ellentétek miatt a párt ismét a belső harcaival foglalkozik, addig házelnök híján nem is tudnak foglalkozni a jövő évi költségvetéssel. Pedig az idő vészesen fogy, ha el szeretnék kerülni a szövetségi kormány működésének leállását.

Helyi idő szerint kedd este történelmi szavazásra került sor az Egyesült Államok képviselőházában: miután a szélsőjobboldali republikánus, Freedom Caucus-tag Matt Gaetz benyújtotta Kevin McCarthy képviselőház-elnök elmozdításáról szóló indítványt, keddre utóbbi ki is írta az erről szóló szavazást. Ennek során

nyolc szélsőjobboldali republikánus és a demokrata képviselők megszavazták, hogy a történelem folyamán először kétéves mandátuma előtt megfosszák a házelnököt a pozíciójától.

Pedig McCarthy a házelnöki pozíciót eleve nehezen szerezte meg: januárban csak három napnyi és 15 kör szavazás után vált házelnökké, miután sikerült megegyeznie az őt ellenző, a párt szélsőjobboldali szárnyához tartozó Freedom Caucus-tagokkal, hogy hagyjanak fel az obstrukciójukkal, és ha nem is szavaznak rá, de tartózkodásukkal csökkentsék a megválasztásához szükséges szavazatszámot.

Ezért azonban nagy alkukat kellett megkötnie: többek között Gaetzék azért hagytak fel az obstrukcióval, hogy McCarthy elmozdításáról szóló indítvány elindításához ne 50 képviselő aláírása kelljen, hanem elég legyen mindössze egy.

Ez pedig a héten megtörtént: Matt Gaetz – aki már régóta rendkívüli rossz kapcsolatot ápol a házelnökkel és már hetek óta fenyegetőzött a költségvetési vita miatt az eljárás elindításával – hétfőn meghúzta a ravaszt, McCarthy pedig keddre magabiztosan összehívta a képviselőházat, hogy szavazzanak sorsáról. Megbuktatását a személyét már a házelnökválasztáson is elutasító nyolc republikánus mellé a demokraták is megszavazták, így 216–210 arányban McCarthy elvesztette nagyon nehezen megszerzett posztját.

Éles vita, ráolvasás

A szavazást rendkívül személyes hangvételű vita előzte meg, ahol republikánusok egymás fejére kiabáltak:

A képviselőház történelme során még soha nem mozdítottak el egyetlen házelnököt sem, így az amerikai politika eddig nem ismert vizekre evezett, ráadásul az amerikai politika elég turbulens időszakában.

Mi jön McCarthy bukása után?

McCarthy helyét ideiglenesen a republikánus Patrick McHenry vette át, akinek fő feladata az új házelnökválasztás megszervezése lesz. Miután a szavazás után berekesztette az ülést, bejelentette frakciótársainak, hogy jövő hét kedden frakcióüléseket fognak tartani, ahol közösen kiválasztják a jelöltjüket, akit majd október 11-jén próbálnak megszavazni.

McCarthy a szavazás után bejelentette, hogy nem indul újra a pozícióért,

így jelenleg még a frakción belül sem tudják, ki lehetne a házelnök.

A sajtó ugyanakkor már pedzeget pár nevet – köztük az ideiglenes házelnök McHenryét is. A kizárólag washingtoni bennfentes információkból dolgozó Punchbowl News arról ír, hogy a frakcióvezető, a McCarthy-hoz képest jobbra álló Steve Scalise – akinek a neve már januárban is felmerült –, illetve a szélsőjobboldali Jim Jordan már elkezdte maga köré toborozni a támogatókat.

A párton belüli egyik legnagyobb moderált csoport, a Main Street vezetője, Dusty Johnson McCarthy leváltása után azt nyilatkozta, hogy egyelőre nincs konkrét jelöltjük, és a januárban elfogadott alkuk miatt nem is tudja elképzelni, hogy bárki is házelnök szeretne lenni.

Ugyanerről beszélt a szintén Main Street-es Greg Murphy, aki az Axiosnak elmondta, hogy hiába vannak tehetséges emberek a csoportjukon belül,

a problémát a McCarthyt megbuktató nyolc republikánus képviselő jelenti, ugyanis kérdéses, hogy ők kit lennének hajlandóak megszavazni.

S mivel a pártnak csak egy nagyon szűk többsége van a képviselőházban, a többséghez szükséges 218 szavazathoz csak négyet veszthetnek – azaz a januári választáshoz hasonlóan öt szélsőjobboldali republikánus elég, hogy obstruálják a házelnökválasztást.

Repedések a republikánus frakció egységén

A frakción belül azonban nemcsak amiatt aggódnak, hogy jelenleg nincs jelöltjük az egyik legfontosabb és legnehezebb pozícióra, hanem a frakció egységét megtörő nyolc képviselő miatt is – közülük is leginkább az indítványt benyújtó Matt Gaetzet kritizálják, akiről a 90-es évek egyik legbefolyásosabb republikánus politikusa, Newt Gingrich egy véleménycikkben azt írta, „gyerekes viselkedése” miatt ki kéne rakni a frakcióból.

De rajta kívül mások is csalódottak: Mike Lawler az Axiosnak például azt nyilatkozta,

van nyolc s*ggfej, aki aláássa a [házelnöki] intézményt és az egész frakciót. Ez helytelen. Úgy gondolom, hogy Kevin McCarthy nem ezt érdemelte.

De ennél is élesebben fogalmazott a szintén McCarthy-szövetséges Carlos Gimenez, aki

a McCarthyt megbuktató nyolc republikánust „egy csoport terroristának” nevezte.

A moderáltak frusztrálságát egyébként jól mutatja a McCarthy helyét ideiglenesen átvevő McHenry mozdulata, ahogy  berekesztette az ülést:

Ugyanakkor Gaetz és a McCarthy elmozdítását megszavazó másik hét republikánus elégedett: Bob Good azt nyilatkozta, a házelnök leváltásával egész Amerika nyer, mivel szerinte McCarthy nem lépett fel elég határozottan a „radikális baloldali agendával” szemben, és nem harcolt a párt érdekeiért teljes erővel.

Egyébként Gaetzék azzal indokolták McCarthy leváltását, hogy szerintük megszegte a nekik tett ígéreteit, és együttműködött a demokratákkal. Ezért úgy látták: alkalmatlanná vált.

McCarthy elmozdítása után Gaetz a Fox Newson Laura Ingraham műsorában arról beszélt, sok sikert kíván McCarthynak és visszautasította azokat a vádakat, hogy az elmozdításban sértettsége és személyes okok motiválták.

McCarthy az ördöggel játszott és vesztett, a demokraták hazárdjátékot folytatnak

Azonban McCarthy bukása más okból is érdekes:

a hétre ugyanis nem terveztek ülést, azonban McCarthy mégis összehívta a Képviselőházat, így Gaetz hétfőn benyújthatta az elmozdításáról szóló eljárást.

McCarthy már másnapra ki is írta a szavazást, amit nem is kellett volna megtennie ilyen korán: Gaetz hétfő este indította el az elmozdításról szóló eljárást. Ez alapján a házszabályok értelmében McCarthynak 48 órája lett volna rá kiírni, hogy addig egyeztethessen akár Gaetzcel, akár a demokratákkal, hogy felmérje, megvan-e mögötte a maradáshoz szükséges támogatottság, vagy tárgyalnia kellene ennek érdekében.

Ugyanakkor a baloldali demokrata Alexandria Ocasio-Cortez a szavazás után közösségi oldalán egy 45 perces élő videóban fejtette ki, hogy

McCarthy meg sem kereste a demokratákat, hogy álljanak ki mellette, így értelemszerűen nem is ajánlott nekik SEMMIT, hogy megmentsék a pozícióját.

Az újbaloldali (szélsőbaloldali) képviselőnő szerint frakciója azért szavazta meg az elmozdítását, mert miután szombaton a demokraták szavazataival sikerült McCarthynak egy ideiglenes költségvetést elfogadnia, a most leváltott házelnök a médiában azzal vádolta meg a demokratákat, hogy le akarják állítani a szövetségi kormány működését, miközben az ideiglenes költségvetést több demokrata szavazta meg, mint republikánus – 209 demokrata mellett 126 republikánus szavazott igennel, míg 90 republikánus mellett mindössze csak egy demokrata utasította el azt.

A neve miatt AOC-nek is hívott képviselőnő szerint emiatt a demokraták elvesztették McCarthyban a bizalmukat, így biztos volt, hogy nem mentik meg az állását.

Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy a demokraták jól jártak McCarthy elmozdításával.

Bár most a média a Republikánus Párton belüli belső feszültségekkel foglalkozik – még a kifejezetten republikánus irányultságú Fox News is –, de McCarthy több esetben is nyitott volt a kétpárti együttműködésre, például az adósságplafon vagy a mostani ideiglenes költségvetés kapcsán.

Emiatt politikailag sokat hozhat a demokratáknak, hogy megint a választók milliói követhetik élőben, ahogy a republikánusok egymás torkának esve próbálnak új házelnököt választani. Sőt, ha a republikánus frakció annyira megosztott lesz, hogy egyszerre több jelöltre fognak szavazni a házelnökválasztás során, akkor a Hakeem Jeffries vezette demokraták akár meg is szerezhetik a posztot. Azonban ennek kisebb a valószínűsége, esélyesebb, hogy a republikánusoknak, ha hatalmas belső harcok árán is, de sikerül egy jelölt mögé beállniuk.

Ha pedig ez megtörténne, akkor nagy az esélye, hogy McCarthyt egy hozzá képest radikálisabb házelnök követné, ami viszont már nem kedvez a demokratáknak, például a jövő évi költségvetésről szóló tárgyalások kapcsán,

így jelenleg nagyon sok a bizonytalanság egy politikailag rendkívül feszült időszakban.

Ráadásul ha a házelnökválasztás megint olyan kaotikus lesz, mint januárban, akkor nagyon szorítani fog az idő a költségvetésről szóló tárgyalások során, és könnyen lehet: a szövetségi kormány leállása nem egy potenciális veszély, hanem egy valós probléma lesz, amiért majd mindkét párt a másik oldalt fogja okolni a kompromisszum hiánya miatt.

Mi lesz veled, Amerika?

Az október 11-re tervezett házelnökválasztásig értelemszerűen a képviselőház nem is tart üléseket, ami már csak amiatt is problémás, mert

amíg a republikánusok próbálják összeforrasztani megrepedt koalíciójukat, Joe Biden elnökkel és a Szenátussal kellene tárgyalniuk a jövő évi költségvetésről.

Múlt héten ugyanis csak egy 45 napig, tehát november 17-ig szóló ideiglenes költségvetést fogadtak el, amivel sikerült elkerülni a szövetségi kormány leállását. Amíg pedig a republikánusok épp a következő házelnök személyéről próbálnak dönteni, értelemszerűen nem tudnak tárgyalni a jövő évi költségvetésről a demokrata többségű szenátussal és a demokrata elnökkel.

A most elvesztett minimum 8 nap – azért minimum, mert elképzelhető, hogy megint több napon keresztül fognak szavazni a házelnök személyéről – pedig akár kulcsfontosságú is lehet: a költségvetésről ugyanis nem elég megállapodnia a Fehér Ház, a szenátus és a képviselőház tárgyalóinak, utóbbi kettőnek meg is kellene szavaznia az összesen 14 törvényjavaslatból álló jövő évi költségvetést, amit majd az elnöknek is alá kellene írnia.

(Borítókép: Kevin McCarthy 2023. október 3-án. Fotó: Ricky Carioti / The Washington Post / Getty Images)

Rovatok