Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt Tupac testvére a rapper meggyilkolásával kapcsolatos fejleményekről

2023. október 5., csütörtök 06:25

Szerdán veszi kezdetét a Tupac Shakur világhírű rapper meggyilkolásával gyanúsított Duane Davis bírósági eljárása a Las Vegas-i bíróságon. Tupac testvére megszólalt a 27 év után történt letartóztatással kapcsolatban és elmondta, ennyi idő után bármilyen igazságszolgáltatásnak örülne, ugyanakkor tart tőle, hogy a hatóságok nem fogják felderíteni a teljes igazságot.

Mint írtuk, Duane „Keffe D” Davist két hónappal azután tartóztatták le, hogy a hatóságok júliusban razziát tartották a felesége otthonában, ahol a hivatalos iratok szerint a rendőrség Tupac meggyilkolásához köthető tárgyakat keresett.

Davist azzal vádolják a hatóságok, hogy ő adta a gyilkos fegyvert az egyik bűntársának, és ő adta ki az utasítást Tupac lelövésére. Davis már 1998-ban elmondta, hogy a bűncselekmény helyszínén volt, és emlékiratot írt, amelyben kijelentette, hogy abban az autóban ült, ahonnan a halálos lövéseket leadták.

Davis a nyomozás elejétől fogva a négy gyanúsított egyike. A hatóságok szerint ő annak a bűnbandának a vezetője, melyhez a rapper halála köthető. Nevadában pedig akkor is megvádolható valaki gyilkossággal, ha csak közreműködött annak elkövetésében.

Tupac testvére igazságot akar, bármi áron

Tupac testvére, Mopreme Shakur így nyilatkozott a Sky Newsnak a letartóztatásról:

Meglepődtem, megdöbbentem és lesokkolódtam, hiszen annyira sok idő telt már el azóta. 27 éve nem volt semmilyen fejlemény. Bármilyen igazságszolgáltatásnak nagyon örülnénk.

Mopreme szerint szégyen lenne, „ha nem vinnék végig rendesen az ügyet”. Mint elmondta, azt szeretné, ha a hatóságok minden létező összefüggést felderítenének, elkapják az összes tettest és teljes igazságot szolgáltatnak.

Ugyanakkor kétségeinek is hangot adott azzal kapcsolatban, hogy mindent el fognak-e követni a tettesek felkutatása érdekében.

Rovatok