Index Vakbarát Hírportál

Japán szerint biztonságos, hogy beleengedik a fukusimai atomerőmű hűtővizét az óceánba

2023. október 6., péntek 17:22

Japán biztosította pénteken a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségét (ASEAN) arról, hogy biztonságos módon engedik a megrongálódott fukusimai atomerőmű hűtővizét az óceánba.

Az ASEAN-tagállamok mezőgazdasági miniszterei Japán, Kína és Dél-Korea képviselőjével együtt tárgyaltak pénteken Kuala Lumpurban − közölte az MTI. 

Mijasita Icsiro mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és halászati miniszter kijelentésére Kína nem reagált − Mijasita a hallgatást pozitív lépésként értékelte.

Japán augusztusban indította el a hűtővíz kiengedésének első fázisát. Kína azóta felfüggesztette a japán tengeri termékek importját, és többször is felszólította Japánt, hogy ne engedjék a tengerbe a hűtővizet.

A hűtővíz kiengedésének második szakaszát csütörtökön kezdték el.

Grace Fu Ha Yien környezetért és fenntarthatóságért felelős szingapúri miniszter a találkozó után elmondta újságíróknak, hogy kormánya egyeztetett Tokióval, és a megismert dokumentumok alapján úgy vélik, a japánok a hűtővíz kieresztését a nemzetközi egészségügyi szabványoknak megfelelően végzik.

A Malajziába érkező japán tengeri termékeket megvizsgálták a helyi hatóságok és eddig száz százalékban biztonságosnak találták − jelentette ki Mohamad Szabu malajziai élelmiszerbiztonsági miniszter.

Rovatok