Index Vakbarát Hírportál

Erdogan kíméletlen harcot ígért a terroristáknak

2023. október 8., vasárnap 07:36

Kíméletlen harcot ígért szombaton Recep Tayyip Erdogan török elnök a „terroristák” ellen, miközben Ankara offenzívát folytat Szíria északi részén az Egyesült Államok támogatta kurd milícia ellen is.

„Eltökéltek vagyunk stratégiánk megvalósításában, amelynek célja gyökerestül kiirtani a terrort és felelősségre vonni a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK, terroristának minősített kurd lázadószervezet), az (egyesült államokbeli száműzetésben élő Fetullah Gülen muszlim hitszónok vezette) FETÖ-t és az Iszlám Államot (dzsihadista terrorszervezet) minden egyes kiontott vércseppért” – jelentette ki a török elnök pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés (AKP) ankarai kongresszusán.

Csütörtök óta Törökország ismét hadjáratot folytat az Egyesült Államok támogatta észak-szíriai kurdok ellen, válaszul egy vasárnapi ankarai pokolgépes támadásra, amelynek elkövetőjeként a PKK jelentkezett. Törökország szerint az Észak-Szíria nagy része felett ellenőrzést gyakorló, kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF), azon belül a Törökország által terrorszervezetnek minősített kurd Népvédelmi Egységek (YPG) kapcsolatban áll a PKK-val.

Ankara szerint a támadók Szíriából érkeztek, de az SDF ezt tagadja. A támadás után Törökország légicsapás-sorozatot hajtott végre észak-szíriai és iraki milicista célpontok ellen, a határokon belül pedig megszigorította a biztonsági intézkedéseket.

Ankara az SDF erőinek kivonását követeli a török határ mellől, Washington viszont azt hangoztatja, hogy az SDF továbbra is szoros szövetségese az Iszlám Állam szélsőségesei elleni szíriai harcokban. Ankara és Washington egy sor tárgyalást folytatott az incidens óta. Ankara, amely már többször is behatolt Észak-Szíriába, hogy rajtaüssön az YPG-n, közölte: megfontolás tárgyát képezi egy esetleges szíriai hadművelet.

A török védelmi minisztérium szombaton arról számolt be, hogy a török fegyveres erők 58 kurd fegyverest ártalmatlanítottak az észak-szíriai török katonai támaszpontok közelében folyó éjszakai összecsapásokban. A tárca szerint a hadműveleteket az önvédelem jogán folytatják.

Rovatok