Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa részvéttáviratot küldött Sólyom László halála miatt

2023. október 10., kedd 18:33

Sólyom László volt köztársasági elnök halálával kapcsolatban küldött résztvéttáviratot Magyarországnak Ferenc pápa.

A szentatya részvéttáviratát kedden délben tették közzé a Vatikánban. Ferenc pápa ebben együttérzéséről biztosítja Novák Katalin köztársasági elnököt, Sólyom László családját és az egész magyar népet.

A távirat szövegét a Vatican News közölte.

Őexcellenciája Novák Katalin asszonynak, Magyarország elnökének, Budapest

Tudomást szerezvén Sólyom László úrnak, a Magyar Köztársaság néhai elnökének haláláról, ki szeretném fejezni őszinte részvétemet önnek, a kormánynak és a magyar népnek. Szívből imádkozom az Úrhoz, hogy fogadja be az elhunytat az ő békéjébe, és adja meg mindazoknak, akiket halála érintett, különösen családjának, a remény vigasztalását. Isten áldja meg Magyarországot és az egész népet!

Ferenc

– olvasható a táviratban.

Sólyom László volt köztársasági elnök október 8-án halt meg 81 évesen. 1989-tól alkotmánybíró, kilenc évig az Alkotmánybí­róság elnöke volt. Az Országgyűlés 2005-ben a Magyar Köztársaság harmadik elnökévé választotta, hivatalát 2010-ig töltötte be. A Sándor-palota  saját halottjának tekinti.

Sólyom Lászlótól Orbán Viktor miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke is elbúcsúzott

Rovatok