Index Vakbarát Hírportál

Magyar nőtől kaphat tanácsokat Ferenc pápa

2023. október 11., szerda 06:48

Egy magyar teológusnő is helyet kapott a katolikus egyház egyik legfontosabb tanácsadó testületében, a szinódusban. Csiszár Klára most megosztotta a Vatikánban szerzett tapasztalatait.

Ferenc pápa reformtevékenységének köszönhetően most először világi személyek, köztük nők is részt vesznek az egyház jövőjéről szóló tanácskozásokon, így a gyűlés megnevezéséből eltűnt a püspöki szó, írja az Euronews.

Az erdélyi születésű, jelenleg Linzben tanító Csiszár Klára azt mondta, a katolikus egyház ismert arról, hogy a nők a hierarchiában nem képviseltetik magukat, mind a mai napig.

„Ez már egy óriási előrelépés, és egy nagy tanulási folyamat, be kell valljam, olyan püspököknek, akik nem ebben az egyházban szocializálódtak, ahol a nők, mintegy természetes módon egyre inkább szavazati joggal rendelkeznek, és ezáltal beleszólhatnak az egyház dolgaiba” – tette hozzá.

Csiszár elmondása szerint fontos, hogy az egybegyűltek a régi tiltó és megmondogató egyházból egy befogadó közösséget alakítsanak, amely támogatja az emberiséget az előtte álló kihívások leküzdésében.

Mi egy egyre inkább sebzett világgal haladunk együtt, és itt különösen is gondolok a migráció helyzetére, a menekültek helyzetére, a klímaváltozás okozta katasztrófákra, amivel egyre inkább emberiségként fogunk szembesülni. Ha igazán komolyan veszi küldetését, akkor itt valamit az egyháznak is tennie kell

hangsúlyozta.

A szinódus három héten át tart a Vatikánban, zárt ajtók mögött. Sajtóhírek szerint a szinódus résztvevői foglalkoznak a katolikus egyház legkényesebb témáival, így például a papi visszaélésekkel, a cölibátussal és a melegek helyzetével is.

Rovatok