Index Vakbarát Hírportál

Schiffer András: Erőszakspirál alakul ki, ami a világbékét is fenyegeti

2023. október 13., péntek 08:36

Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonsági tanácsadója, Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő és ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég tanácsadója vitatta meg Lánczi Tamással az Izraelt ért támadás következményeit – a 48 perc című műsorban.

Lánczi Tamás szerint egy ilyen akcióról a palesztin oldalon minimum több ezer embernek tudnia kellett. Felidézte, hogy az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója egy héttel a támadás előtt úgy nyilatkozott, hogy a közel-keleti térség csendesebb, mint bármikor.

Az, hogy az izraeli titkosszolgálat ennyire benézte a történetsort, több mint meglepő

– mondta Schiffer András. Szerinte már negyvenedik hete hergelik a népet a demokratikusan megválasztott izraeli kabinettel szemben.

Kiemelte, az elmúlt 75 évben nem volt példa arra, hogy a tartalékosok kilátásba helyezik, megtagadják a katonai szolgálatot, a Moszad korábbi vezetője pedig nyíltan a kormánnyal szembehelyezkedő nyilatkozatot fogalmaz meg. Arra is figyelmeztetett, hogy más országok titkosszolgálatai is jelen lehetnek Izraelben. Horváth József ugyancsak egyetértett ezzel.

Nem gondoljuk azt, hogy komoly érdekeket sért, ha Izrael nem száz százalékig mindenben megbízható szövetsége az Egyesült Államoknak?

– tette fel a kérdést Schiffer András, rámutatva, hogy Izrael most egy az egyben beállt a Nyugat mögé, pedig korábban szembementek az amerikai kormányzattal néhány kérdésben.

Ifjabb Lomnici Zoltán egyetértett Schiffer Andrással abban, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez, Palesztinának pedig az önrendelkezéshez, és hogy a szegénység táptalaja lehet a térségben a radikalizmusnak.

Horváth József szerint hosszú hónapokat igényelhetett a szombati terrortámadás megszervezése, és rengeteg furcsa eleme van ennek a tragikus eseménynek. Schiffer András azt mondta: „Egy erőszakspirál alakul ki, ami nemcsak arabokat, izraelieket, hanem a világbékét is fenyegetni fogja.”

Elindult az együttműködés Szaúd-Arábia és Izrael között, ami csípte a szemét sok iszlám államnak. Volt egy nagyon mély belpolitikai válság Izraelben, ami a hadseregre is átterjedt

– összegezte a házigazda, aki szerint nincs épeszű magyarázat arra, hogy a terrortámadások után miért folyósít az Európai Unió továbbra is támogatásokat Palesztinának, miközben a korábbi támogatásokból is rakétákat és fegyvereket vehettek – írja az MTI.

Rovatok