Újabb front nyílhat a közel-keleti konfliktusban, ha abba a Hezbollah is beszáll.
Időnként minden hírszerző ügynökség kudarcot vall, ráadásul gyakran látványosan. Híres példák erre:
A kudarc időnként természetes egy olyan szakmában, amelynek olyan információk alapján kell előre látnia egy ellenséges szereplő tervezett lépéseit, amelyek titkosak, hiányosak és általában megtévesztőek.
A világ legjobban képzett, legelkötelezettebb és technológiailag legfejlettebb szolgálatai közé tartozó izraeli hírszerzés számára az október 7-i események különösen fájdalmas kudarcot jelentenek. Az elkövetkező hónapok, évek feladata lesz annak alapos vizsgálata, hogy a világszínvonalú hírszerző apparátus, amelynek adatgyűjtése a Gázai övezetre és a Hamász vezetésére összpontosít, hogyan hagyhatott figyelmen kívül egy ilyen nagyszabású támadásra utaló jeleket. Mivel Izrael azt hitte, hogy a Hamász fenyegetése kiszámítható és korlátozott, valószínűleg legjobb technikai és humán hírszerzési képességeit az Irán és a Hezbollah által jelentett, látszólag komolyabb fenyegetéseknek szentelte – írja a Foreign Affairsen megjelent elemzésében Brian Katz, az amerikai védelmi minisztérium hírszerzésért felelős államtitkársának volt szakpolitikai főtanácsadója, a CIA egykori, terrorizmussal foglalkozó elemzője.
A hírszerzési vizsgálatok azonban gyakran figyelmen kívül hagyják magának a célpontnak a szerepét. A kudarc nemcsak belső hibákból adódhat, hanem azt a megtévesztésben jártas ellenfél is előidézheti, aki hajlandó korábban nehezen elképzelhető taktikákat alkalmazni. Egy ilyen méretű és ennyire összetett támadás sikeres titokban tartása azt jelzi, hogy a Hamász hírszerzési és elhárítási képességei az elmúlt években drámaian megnövekedtek. Ilyen képességek jellemeztek egy másik terrorszervezetet is, amellyel a Hamász – nem véletlenül – nemrégiben felvette a kapcsolatot.
Ez pedig a Hezbollah. Lehet, hogy csak tanulmányozták a libanoni csoport által Izraellel folytatott négy évtizedes háború alatt alkalmazott taktikákat. De az is valószínű, hogy Bejrútban kaptak közvetlen kiképzést és tanácsadást. A Hamász a támadásában olyan merészséget, kegyetlenséget és kifinomultságot mutatott, amit az izraeli és nyugati hírszerző szolgálatok korábban csak a Hezbollahtól tartottak volna lehetségesnek.
A libanoni csoport az Izrael és a Hamász közötti konfliktus korábbi fordulóit kihagyta. Az izraeli és amerikai döntéshozóknak azonban nem szabad figyelmen kívül hagyniuk annak kockázatát, hogy egy elhúzódó háború arra késztetné a Hezbollahot, hogy megváltoztassa számításait – ami egy még pusztítóbb konfliktust idézne elő, és gyorsan regionális háborúvá fajulhatna. Ha Izrael a Gázai övezetre is összpontosítja most erőit, ezzel egyidejűleg szövetségeseivel karöltve északon is újra aktiválnia kell elrettentőképességeit annak érdekében, hogy a Hezbollah továbbra is a háttérben maradjon.
A Hamász és a Hezbollah is régóta részesül iráni támogatásban. Miközben Teherán az 1980-as és 1990-es években a Hezbollah libanoni felemelkedését támogatta, a palesztin területeken is kereste a lehetőségeket, az első intifáda idején formálódó Hamász felé fordulva. Bár a Hezbollah síita (mint az iráni rezsim), a Hamász pedig szunnita, mindkettő a kegyetlen iszlám fundamentalizmust képviseli, és elkötelezett Izrael elpusztítása mellett. Ennek megfelelően Teherán regionális megbízottakat építő stratégiájának megfelel a Hamász. Így kezdődött a két csoport két évtizedes iráni katonai, politikai és pénzügyi támogatása.
Az 1990-es években és az azt követő évtizedben a Hezbollah és a Hamász szoros kapcsolatokat alakított ki egymással mint az iráni „ellenállás tengelyének” egymást támogató frontjai.
A Hezbollah Bejrútban fogadta a Hamász vezetését; a Hamász harcosait táborokban képezték ki Dél-Libanonban és a kelet-libanoni Bekaa-völgyben. A második intifáda idején (2000 és 2005 között) fegyvereket és anyagokat csempésztek a Gázai övezetbe. A 2010-es évek elejére a két milícia egymás szoros szövetségesévé vált.
Ezek a kötelékek 2011-től kezdve lazulni kezdtek, amikor a szíriai felkelés polgárháborúba torkollt: a Hamász a szunnita utca oldalára állt a Hezbollah és Irán által támogatott Bassár el-Aszad szíriai vezető rezsimje ellenében, aki maga szintén tagja Teherán ellenállási tengelyének. A szövetség azonban talpra állt, ahogy a szíriai polgárháború kezdett lecsengeni, különösen miután Jahja al-Szinvar – aki régóta együttműködik Teheránnal és a Hezbollahhal is – 2017-ben átvette a Hamász vezetését. Azóta a partnerség megszilárdult, Libanon pedig a koordináció kritikus csomópontjává vált. A Hamász 2018-ban újra megnyitotta politikai irodáit Bejrútban, és több kulcsfontosságú vezetője is odaköltözött. 2021-ben Irán állítólag „közös műveleti szobát” hozott ott létre, amelyet az iráni Iszlám Forradalmi Gárda, a Hezbollah és a Hamász ügynökei működtetnek, hogy összehangolják az Izrael elleni katonai, hírszerzési és terrorista tevékenységeket.
A Hamász sokat profitált ebből a partnerségből. A Hezbollah harcosai jelentős katonai tapasztalatot szereztek az iraki, szíriai és jemeni háborúkban való részvételükkel, valamint a csoportnak az izraeli hírszerző szolgálatokkal folytatott, hosszú ideje tartó árnyékháborújában. A Hamász számára különösen értékes volt a Hezbollah szakértelme a hírszerzés, a kémelhárítás, a műveleti biztonság és a megtévesztés terén. Valószínűnek tűnik, hogy a Hamász Izrael elleni támadásának kulcsfontosságú aspektusait a bejrúti műveleti szobában alakították ki a Hezbollah felügyelete alatt.
Annak ellenére, hogy a Hezbollah kiképzést és támogatást nyújt a Hamásznak, nem biztos, hogy közvetlenül be akar avatkozni az Izrael elleni háborúba, amely a múlt hétvégi támadással kezdődött. A Hezbollah második számú tisztségviselője, Hasim Szafi al-Din a támadás másnapján ígéretet tett:
A szívünk veletek van. A gondolataink veletek vannak. A lelkünk veletek van. A történelmünk, a fegyvereink és a rakétáink veletek vannak.
Feltűnően hiányzott ebből az ígéretből azonban az utalás arra, hogy a Hezbollah katonái a Hamásszal vannak. Az Izrael és a Hamász közelmúltbeli más összecsapásaiban (2008-ban, 2014-ben és 2021-ben) a Hezbollah politikai támogatást ajánlott fel, és időnként határon átnyúló támadást hajtott végre, hogy demonstrálja elszántságát, de egyébként a pálya szélén maradt. Számos jó oka van arra, hogy most is így tegyen.
Először is, a Hezbollah még mindig lábadozik abból az évtizedből, amikor regionális háborúkban harcolt Iránt támogatva. Ezek az erőfeszítések a csoportnak több ezer emberébe, dollármilliókba, valamint jelentős fegyver- és anyagkészletbe kerültek. Még most is terhet jelent számára a sebesültek ellátásával és a „mártírok” családjainak kártalanításával járó folyamatos költség. Ráadásul egy olyan időszakban, amikor Libanon különösen megosztott, és amikor a politikai berendezkedés nagy része neheztel a Hezbollahra az elnökválasztás és az új kormány megalakításának megakadályozásában játszott szerepe miatt. A csoport vezetője, Haszan Naszrallah nagyon szeretné elkerülni, hogy még jobban szembeállítsa a többi politikai frakciót, és Libanon belekeveredjen egy olyan háborúba, amelyet a legtöbb polgár el akar kerülni. Naszrallah attól is tartózkodik, hogy embereket és rakétákat áldozzon egy olyan harcra, amely a Hezbollah számára nem egzisztenciális kérdés. Katonai erői és fejlett fegyverei végső soron azért vannak, hogy biztosítsák a hatalmat Libanonban, hogy elrettentsék Izraelt, és hogy Teherán szolgálatában álljanak egy izraeli–iráni háború esetén.
A Hezbollah korai akciói a visszafogottságra való törekvést tükrözik. Vasárnap ugyan tüzérségi és rakétatüzet váltott az izraeli erőkkel a vitatott határtérségben, a Shebaa Farmsban, ám a Hezbollah inkább az izraeli katonai létesítmények lövését választotta ahelyett, hogy az izraeli személyzet vagy civilek elleni célzott támadásokkal élezte volna a helyzetet. Ez arra utal, hogy Izrael akcióit az arányos válaszadás játékszabályainak megfelelőnek tekintette.
A kezdeti visszafogottság azonban nem adhat okot az önelégültségre. Egyrészt az ilyen szóváltások tág teret engednek a téves számításoknak és félreértéseknek, különösen a fokozott feszültségek idején, és amit az egyik fél arányos válasznak tekint, azt a másik fél drasztikus eszkalációnak. A tévedések 2006-ban nagyszabású háborút váltottak ki, miután a Hezbollah izraeli rajtaütése és izraeli katonák elrablása izraeli inváziót provokált. Naszrallah később elismerte, hogy nem számított ilyen reakcióra.
A cselekmények félreértése nem az egyetlen kockázat. Ha az Izrael és a Hamász közötti harcok tovább eszkalálódnak, a Hezbollah a gyengeséget érezve kísértésbe eshet, hogy feladja óvatosságát, és beavatkozzon.
Ez különösen akkor lesz valószínű, ha Izrael – amelynek vezetői nem látnak más választást, mint hogy átfogó támadást indítsanak a Gázai övezetben, hogy megsemmisítő csapást mérjenek a Hamászra, és megmentsék az izraeli túszokat – végül beleragad a városi háborúba. Ahogy erőit szétverik, és az övezetben egyre több lesz az áldozat, a Hamásznak minden oka meglesz arra, hogy segítséget kérjen partnereitől – nyomást gyakorolva a Hezbollahra, hogy növelje támogatását.
Egy támadás gyorsan eszkalálódna, és kevés akadálya lenne annak, hogy teljes körű regionális háborúba torkolljon. A Hezbollah képességei lehetővé tennék, hogy szárazföldön, tengeren és levegőben támadjon, tüzérségi és rakétalövedékekkel támogatva. A precíziós rakéták célba vehetnék az izraeli katonai és hírszerzési létesítményeket és kulcsfontosságú infrastruktúrát, és akár Jeruzsálem és Tel-Aviv érzékeny pontjait is elérhetnék. Izrael viszont pusztító légi hadjáratot indítana Libanonban. A Hezbollah támogatói – Irántól és Szíriától az iraki síita milíciákig és talán még Afganisztánig és Pakisztánig – kényszerítve lennének, hogy csatlakozzanak a harchoz. Mindezek folyományaként nemsokára az Egyesült Államokat is könnyen belekeverhetnék, erőit és létesítményeit pedig az egész Közel-Keleten támadások érnék.
Egy ilyen szörnyű forgatókönyv elkerülhető lenne. De ennek megakadályozásához a szerzők szerint fokozni kell az elrettentő erőt Izrael és Libanon határa mentén, ahol a Hezbollah a másik oldalról figyel. Az elrettentés hitelessége részben attól függ, hogy Izrael mennyire hatékonyan csap vissza a Hamászra. De szükség lesz a Hezbollah elleni egyidejű erőfeszítésekre is, beleértve a jelzéseket (például kulcsfontosságú katonai egységek és csapásmérő fegyverek északi határ felé történő áthelyezésével), az erő felmutatását (beleértve a haditengerészet bevetését Libanon partjainál, valamint a Hezbollah erődjei fölött rendszeresen járőröző harci repülőgépeket és megfigyelő drónokat) és szükség szerint támadásokat az izraeli területre behatoló Hezbollah-harcosok ellen.
Az Egyesült Államoknak is fontos szerepe van. Támogathatja az izraeli erőfeszítéseket saját légi és tengeri erőinek a térségbe való telepítésével, valamint azzal, hogy közli Iránnal és a Hezbollahhal, hogy a további eszkaláció még bénítóbb szankciókat és a konfliktus teljes kiszélesedése esetén amerikai csapásokat fog eredményezni a csoport ellen. Egyelőre azonban egy erős elrettentő erőnek kellene megakadályoznia, hogy a helyzet odáig fajuljon – írja a szerző.
(Borítókép: Polgári védelmi csapatok és lakosok kereső- és mentőakciót indítanak a lerombolt vagy súlyosan megrongálódott épületek körül 2023. október 14-én. Fotó: Mustafa Hassona / Anadolu / Getty Images)