Index Vakbarát Hírportál

Alakul a kormány Szlovákiában: aláírták a koalíciós szerződést

2023. október 16., hétfő 20:25

Aláírták a koalíciós szerződést a három új kormánypárt – az Irány (Smer-SSD), a Hang (Hlas-SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) – elnökei hétfőn Pozsonyban – írja az MTI.

Robert Fico, a választásokon győztes párt, az Irány elnöke a koalíciós szerződés aláírását követően bejelentette, a dokumentum értelmében megegyeztek a szaktárcák elosztásában is.

Ennek alapján

A koalíciós pártok által az egyes tárcák élére jelölt személyek névsorát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Robert Fico ugyanakkor elmondta, a leendő kormány személyi összetételét tartalmazó listát a lehető legrövidebb időn belül az államfő elé terjeszti, és

terveik szerint már a jövő héten az új összetételű parlament is összeül.

Robert Fico – aki a kormányfői poszt várományosa – a leendő kabinet prioritásai közül kettőt jelölt meg: elsőként a lakosság életszínvonalának emelését említette, másodikként pedig azt, hogy az ország külpolitikájának fókuszába „erőteljesen” a nemzeti érdekek képviseletének kell kerülnie. Utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta, az ország külpolitikai irányultsága változatlan marad, de megerősödik a függetlenség, a jövőben „szlovák külpolitika lesz”. Az Európai Unióval kapcsolatban hozzátette, megbízható partnerek kívánnak lenni, de ez egyidejűleg azt is jelenti, hogy bátran nemet mondanak az ország érdekeit sértő uniós javaslatokra.

Véget ért az az időszak, amikor ebben az országban nem kormányzati szervezetek kormányozhattak

 szögezte le Robert Fico, odaszúrva ezzel az eddig kormányzó Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalomnak. 

Peter Pellegrini, a második legerősebb koalíciós párt, a Hang elnöke a dokumentum aláírását követően hangsúlyozta, az ország gazdasági helyzetére tekintettel a következő időszak nem egy „séta lesz a rózsakertben”,  de éppen ezért mihamarabb szükség volt egy működőképes kormány létrehozására.

Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke azt mondta, nem könnyű feladat áll előttük, mert stabilizálni és kulturálttá kell tenni a politikát. „Sikerült megmenteni a nemzeti hangot, és biztosíthatok mindenkit, hogy ez a nemzeti hang egységes lesz” – nyomatékosította Andrej Danko. A párt vezetése alá kerülő, januártól újonnan létrehozandó idegenforgalmi tárcával kapcsolatban azt mondta: ha Magyarországnak 5 év alatt sikerült megdupláznia a szektorban termelt GDP-jét, akkor meggyőződése, hogy Szlovákia számára is ez jelenti a jövőt.

A két hete tartott előrehozott szlovák parlamenti választás eredményeképpen az Irány–Hang–Szlovák Nemzeti Párt hármas koalíciónak 79 képviselője lesz a 150 fős pozsonyi törvényhozásban.

Rovatok