Index Vakbarát Hírportál

Eredménytelen volt az amerikai képviselőház elnökválasztásának első fordulója

2023. október 18., szerda 08:18

Eredménytelen volt az amerikai képviselőház elnökválasztásának első fordulója kedden, amelyet két héttel Kevin McCarthy korábbi elnök leváltása után tartottak meg.

A kongresszus alsóházában a többséget adó republikánusok hivatalos jelöltje, Jim Jordan 200 voksot kapott, míg 20 republikánus tag nem rá szavazott, a demokraták egységesen saját képviselőházi vezetőjüket, Hakeem Jeffriest támogatták, aki így 212 szavazatot gyűjtött be.

A 435 tagú Képviselőházban a keddi szavazáskor 431 tag volt jelen,

ezért 216 voks jelent többséget,

ami elegendő lenne az új házelnök megválasztásához.

Az első, név szerinti, szavazási fordulóban a két hete republikánus kezdeményezésre eltávolított előző házelnök, Kevin McCarthy is kapott több szavazatot, miközben ő a republikánusok többsége által a helyére jelölt Jim Jordant támogatta.

A tervek szerint a Kongresszus alsóháza még kedden ismét összeül, hogy megpróbálja megválasztani vezetőjét.

Az amerikai képviselőház házelnök hiányában működésképtelen, így nem tud vitát folytatni és határozni az izraeli és ukrajnai katonai-biztonsági támogatás összegéről és folyósításáról sem.

Rovatok