Index Vakbarát Hírportál

Navracsics Tibor megszólalt az uniós források érkezéséről

2023. október 19., csütörtök 17:45

Navracsics Tibor területfejlesztési és uniós forrásokért felelős miniszter, valamint Bóka János uniós kérdésekért felelős miniszter csütörtökön Brüsszelben tárgyaltak a Magyarországnak járó, de az EU vezetése által visszatartott uniós forrásokról. Előbbi egy sajtótájékoztatón osztotta meg a nyilvánossággal, miről tárgyaltak most.

Előzőleg már írtunk arról, hogy a két miniszter szerda este ismét Brüsszelbe utazott, hogy az uniós forrásokról tárgyaljon. 

A csütörtöki tárgyalás után Navracsics Tibor tartott egy rövid sajtótájékoztatót, amelyen elmondta, nekik továbbra is az a szándékuk, és abban bíznak, hogy sikerül kidolgozni egy olyan megállapodást az Európai Bizottsággal, amely mindkét fél számára előnyös, és amelynek értelmében az eredetileg tervezett menetrend szerint megérkezhetnek a források.

A kérdésre, hogy ez milyen megállapodás lehet, azt mondta, hogy alapvetően a kondicionalitási eljárásról beszélnek. Mint mondta, csak és kizárólag erről, az úgynevezett szupermérföldkövekről van szó, és a tárgyalások az igazságügy mellett más területek is érintenek.

„Nagyon jól haladnak előre a megbeszélések” – mondta Navracsics Tibor. A kérdésre, hogy mikorra lehet kézzelfogható előrelépés, azt mondta: 

Önjelölt határidők vannak. 

Azt is megjegyezte, úgy látja, hogy azokon a területeken is viszonylag közel került egymáshoz a magyar és uniós álláspont, amelyeken nagy különbségek láthatók. Mint mondta, a legutóbbi egyeztetésükön az Európai Bizottság technikai kérdéseket tett fel, és a válaszok beszerzése azért került több időbe a magyar kormánynak, mert különféle magyar társhatóságoktól kellett beszerezni az információkat.

Ebben látja a változást 

A miniszter arról is kérdezték, hogy a Financial Times néhány hete arról írt saját értesülés alapján, hogy Brüsszel és Magyarország egy érdekes alkut köthet bizonyos feltételek mentén összesen 13 milliárd eurónyi forrásról.

Mi erről nem tudunk, de mi nagyon szeretnénk befejezni ezeket a tárgyalásokat […] eddig tartottuk is a menetrendet

– mondta.

A kérdésre, hogy a Bizottság részéről kompromisszumkészebbnek látja-e feleit, Navracsics Tibor azt mondta, inkább „a megközelítési módban” lát változást, a Bizottság részéről „nagyobb fokú elkötelezettséget” tapasztalt a kérdés megoldásával kapcsolatban.

Ha a lengyelek megkapják a forrásokat, az jelzésértékű lehet 

Végül arról is megkérdezték a minisztert, hogy Donald Tusk lengyel miniszterelnök-jelölt a lengyelországi kampányban azt mondta, ha őt választják kormányfőnek, akkor hazaviszi az uniós forrásokat. 

Meglátjuk. Ha ez valóban csak attól függ, hogy ki a miniszterelnöke vagy milyen kormánya van az országnak, akkor ez viszont azt jelenti, hogy a Bizottság alapvetően politikai alapon tesz különbséget bizonyos tagországok közt, és ez szerintem nem egyeztethető össze a Bizottság küldetésével

 – fogalmazott Navracsics Tibor (egyelőre nem 100 százalék, de jó esély van rá, hogy Donald Tusk alakíthatja meg Lengyelország következő kormányát).

Rovatok