Leginkább a magszavazóihoz szóló kampányt vezetett a Jog és Igazságosság (PiS), miközben politikai ellenfeleit és a politikai teret is rosszul mérte fel a Jaroslaw Kaczynski vezette párt. Mivel az elmúlt évek konfrontatív politikája és a heves kampány miatt lényegében koalíciós lehetőség nélkül maradt a PiS, így egy ideológiailag rendkívül színes ellenzéki kormány jöhet, ami a PiS-szel ellentétben nem lesz természetes szövetségese a magyar kormánynak. 4+1 pontban magyarázzuk el a lengyel parlamenti választásokat.
Október 15-én voltak a parlamenti választások Lengyelországban, ahol ugyan biztos volt, hogy az eddig kormányzó jobboldali–konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) fogja szerezni a legtöbb szavazatot, azonban a győzelem pirruszinak ígérkezett:
a Jaroslaw Kaczynski vezette pártnak ugyanis egyedül nincs meg a többsége, koalíciós potenciálja pedig szinte nincs is.
A PiS 194 mandátumot szerzett, míg az ellenzéki pártok összesen 248-at. A következő parlamenti ciklust a jobbközép–liberális Polgári Platform (KO) 157, a centrista, civil jelöltekkel induló Polska 2050 és az agrárius PSL közös listája, a Harmadik Út 65, a többi szélsőbaloldali és baloldali pártot összefogó Lewica 26 képviselővel kezdi meg. A kultúrpolitikai kérdésekben szélsőjobboldali, gazdasági ügyekben libertariánus álláspontot képviselő Konföderáció 18 képviselőt juttatott be a szejmbe.
Így nyolc év kormányzás után nagy valószínűséggel Mateusz Morawiecki miniszterelnöknek át kell adnia a kormányrudat az ellenzéki pártoknak, ugyanakkor a kormányalakítástól még így is távol vagyunk – Andrzej Duda lengyel kormányfőnek ugyanis a választások után 30 napja van, hogy egybehívja a 10. szejmet, ami után további 14 napja van felkérnie valakit kormányalakításra.
A PiS színeiben az elnökválasztáson kétszer is győzedelmeskedő Duda pedig kérdéses, hogy kit kér fel: a választások győztesét, vagy pedig azt, aki mögött parlamenti többség is áll – ha ugyanis a szokásjog szerint először a legtöbb szavazatot kapott PiS-t kéri fel, akkor sokáig húzódhat a kormányalakítás. Mivel a jobboldali párt kormányának nem valószínű, hogy a többi párt bizalmat fog szavazni, így vélhetően majd csak egy sikertelen kormányalakítási kísérlet után kapják meg a lehetőséget az ellenzéki pártok.
Most 4+1 pontban magyarázzuk el, mi történt a választáson, miért nyert, de egyben veszített a PiS, és hogyan hathat mindez a lengyel közéletre.
Az, hogy a Jaroslaw Kaczynski vezette párt miért vesztette el szinte minden ötödik szavazóját, a párt hosszú ideig fogja majd elemezni. Ugyanakkor azt már bizonyos esetekben láthatjuk, hogy a jobboldali párt mit hibázott az elmúlt időszakban, ami miatt valószínűleg ellenzékben fogják folytatni. A párt belső konfliktusaival, illetve a társadalmilag megosztó törvényjavaslataival (lex Tusk, lex TVN) most nem foglalkozunk – röviden: az elsővel saját választói bázisát demotiválta, utóbbival az ellenzéki szavazókat mozgósította –, kizárólag a kampányra fókuszálunk.
A PiS kampánya egyértelműen egy személy köré épült, ez pedig Donald Tusk volt. Tusk egy megosztó politikus Lengyelországban, ugyanakkor szinte kizárólag vele foglalkozni stratégiai hiba volt.
A PiS Tusk-ellenességre épülő kampányával ugyanis csak a legelkötelezettebb szavazóit tudta elérni, és azt hitték, a 2015-ben és 2019-ben is a pártra szavazó politikai centrum adott,
azonban e szavazói réteget kizárólag ezzel nem lehetett megszólítani, emiatt ez a szavazók a Szymona Holownia és Wladyslaw Kosniak-Kamysz vezette centrista–agrárius Harmadik Út listájában találtak menedéket.
Ráadásul az erősen negatív kampány miatt az rendkívül polarizálttá vált, ami az inkább inaktív szavazói rétegeket is mobilizálta, akik Tuskékra vagy Holowniáékra szavazhattak – emiatt is volt a mostani a lengyel történelem legnagyobb részvételű választása.
Ezenkívül a párt az ellenfeleit is rosszul választotta meg: a kampány végig ellenséges volt másokkal szemben, ami a konfrontatív kormányzás mellett lényegében elvette a PiS koalíciós potenciálját. Egyetlen lehetséges partnere a szélsőjobboldali–libertariánus Konföderáció maradt, azonban a Krzysztof Bosak és Slawomir Mentzen kettőse által irányított pártot veszélyforrásként mérte fel, ami miatt a PiS elkezdte kifogni a szelet a szélsőjobb ukránellenes kampányából.
Ez, ha hozott is valamennyi szavazót a PiS számára, a saját eredményükhöz képest elhanyagolható volt, ugyanakkor a Konföderációt rendkívüli módon meggyengítette.
Mivel valószínű volt, hogy a választások után koalíciós partnerre lesz majd szüksége a PiS-nek, ezért a Konföderáció gyengítésével a saját sorsát nehezítette meg: a Konföderáció bizonyos témáinak (leginkább az ukránellenesség) kisajátítása miatt nem igazán hagytak teret a pártnak, így a nyáron még olykor 15 százalékpontra is mért Konföderáció rendkívül leszerepelt.
Ugyanakkor egy hosszú távú stratégiai hibát is elkövetett a PiS, amikor az elöregedő szavazói rétegét nem tudta fiatalítani. A fiatalok – leginkább a fiatal férfiak – körében ugyanis jóval népszerűbb alternatíva a Konföderáció – a PiS nem tudta, de a kampánya alatt nem is igazán akarta megszólítani a 29 évnél fiatalabbakat: miközben választói 42 százaléka 50 év feletti, minden más demográfiai rétegben 20 százalék körül áll, addig a fiatalok esetében ez mindössze 13,1.
Ugyan a szociális ígéretei a fiatalokat is segítenék, de a számukra fontos témának számító kérdésekről kevés szó esett. Emellett abortuszpolitikájuk, a női jogok terén vallott nézeteik sok nőt eleve az ellenzék felé fordított.
Annak ellenére, hogy Tuskék is folyamatosan támadták a PiS-t annak vélt vagy valós autoriter politikája miatt, a választásnak túlzóan azt a tétet adták, hogy ha a PiS sorozatban harmadjára is kormányt alakít, akkor Lengyelországban a demokrácia erodálódni fog.
Míg a PiS a biztonság hangsúlyozásával – külső és belső veszélyekre nyújtott volna védelmet – a választók félelmeire próbált hatni, és arra adni egy nyugtató választ, a KO egy szerintük szolidárisabb, EU-barát és nyugodtabb Lengyelországról szóló alternatívával a választókban a remény érzetét szerette volna kialakítani.
A párt alapvetően a PiS-hez hasonló negatív kampányát ezzel az alternatívával próbálta feloldani, hogy pozitívabbnak tűnjön – miközben a pártelnöktől hevesebb kijelentéseket más szervezetekre osztották ki –, de a témaválasztás és a narratívaképzés mellett a többi párt felé nyitottabb kommunikációja is közrejátszott, hogy vélhetően 2015 után visszakerül a hatalomba a KO.
Tuskék tudták, hogy egyedül számukra nem lesz meg a többség, ezért a kampányt úgy alakították, hogy a Harmadik Útnak is teret hagytak.
Sőt, az október 1-jére szervezett Millió Szívek felvonulásának nevezett kampányeseményen Tusk még azt is kijelentette: ha valakinek ő túlzottan megosztó, akkor szavazzon a Harmadik Útra.
Ugyanakkor Tusknak nem lesz könnyű dolga: egy ideológiailag igen színes kormányt kell majd egybetartania, miközben saját pártján belül is akadnak problémák.
A pártban továbbra is fennáll egy ellentét Tusk és a varsói polgármester, 2020-as elnökjelölt Rafal Trazskowski között, ahogy a pártszövetség struktúrájában is akadnak gondok.
Ugyan a mostani választási eredménnyel vélhetően Tusk maga mögé tudja állítani a pártot, ahogy a kampány alatt is sikerült, de az alapkonfliktus továbbra is fennmarad. A kampány során ugyan Trazskowski szóban nem kritizálta a pártelnököt, de abból azért nem vette ki annyira a részét: Tuskék fehér inge helyett ő mindig kéket választott, hogy szimbolikusan is megkülönböztesse magát tőle.
A három ellenzéki párt már a választást megelőzően is egy lehetséges KO–Harmadik Út–Lewica-kormányról beszélt, a választás óta pedig többen is kijelentették, hogy egy ilyen kormányt képzelnének el.
Ugyanakkor ez egy ideológiailag nagyon színes, a baloldaltól a jobbközépig terjedő kormány lenne, így sokszor nagy ellentét is lehet a koalíció tagjai között.
Ugyan a Harmadik Út és a KO kampányígéretei sok esetben egybecsengenek vagy nagyon hasonlítanak, de a centristákhoz és jobbközéphez képest a Lewica jóval baloldalibb Lengyelországot képzel el – kérdéses, hogy az egyetlen baloldali parlamenti pártként ezt mennyire tudja majd megvalósítani.
Szintén kérdés, hogy ki lehet majd a miniszterelnök: a KO egyértelműen Donald Tuskkal tervez, a Lewica számára a személy helyett a program a fontos, ugyanakkor a PSL a választás előtt és azóta is több ízben utalt arra, hogy Tusk helyett mást szeretnének – bár elképzelhető, hogy minderről jobb minisztériumokért vagy például a szejm házelnöki pozíciójáért cserébe lemondanának.
Mindenesetre tárgyalni lesz idejük bőven: ha Duda valóban a PiS-t kéri fel először, akkor elképzelhető, hogy karácsonyig nem is lesz megválasztott kormánya Lengyelországnak. Addig van idejük a pártoknak közeledni egymáshoz, és létrehozni egy közös minimumot. Kérdés, hogy a leendő konfliktusokat meg fogják-e tudni oldani zárt ajtók mögött, vagy a német koalíciós kormányhoz hasonlóan egy kaotikusabb kormányzást folytathatnak majd.
Miközben Lengyelországban a felfokozott érzelmű kampányok után most sokáig a kormányalakításra való felkérés miatt lesz túlfűtött a lengyel politika, addig a lengyel–EU-kapcsolatokban nyugodtabb időszak jöhet.
Az egykori Európai Tanács-elnök Tusk ugyanis többször kijelentette, hogy a KO támogatni fogja Ukrajnát, és több dologban is hasonló álláspontot képvisel, mint az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság – a PiS emiatt is támadta azzal Tuskot, hogy szerinte egy általa vezetett kormány elvesztené az ország szuverenitását.
Emiatt arra lehet számítani, hogy az ellenzéki kormány konstruktívabb kapcsolatokat szeretne kiépíteni az unió vezetőivel, így a Brüsszel és Varsó közötti viták jelentős részét elsimíthatják – nem véletlen, hogy a Politicónak nyilatkozó uniós tisztviselők örömmel fogadták a lengyel eredményeket.
Ez egyrészt megnyithatja majd a Lengyelországnak szánt, ám jelenleg felfüggesztett uniós támogatásokat, ugyanakkor előtte a leendő kormánynak reformokat kell bevezetnie például a közmédia vagy az igazságszolgáltatási rendszerben.
Rövid távon azonban túl sok idő nem áll rendelkezésre a feleknek az együttműködésre: egyes becslések szerint akár karácsonyig is elhúzódhat a leendő kormány megalakulása, miközben a jövő nyári EP-választások miatt legkésőbb márciustól a politikusok is leginkább a kampányolással lesznek elfoglalva.
Azt pedig nem tudhatjuk, hogy a választásokat követően milyen összetételű lehet az Európai Parlament, hogy Ursula von der Leyen megtarthatja-e pozícióját az Európai Bizottság élén, és hogy a Tusk helyét megöröklő Charles Michel helyett ki lesz majd az Európai Tanács elnöke.
Magyar részről ugyanakkor leginkább az a kérdés, hogy az EU-ban eddig sokszor közösen mozgó Budapest–Varsó-tengely működése hogyan alakulhat.
A két ország közötti kapcsolatok az ukrajnai háború miatt fagyossá váltak, és csak az utóbbi időben látni, hogy némileg javultak.
Azonban a magyar kormány számára nem túl kedvező, Ha az ideológiailag hozzá közelebb álló PiS helyett a kultúrpolitikai kérdésekben jóval liberálisabb KO adhatja majd a kormányfőt.
Ugyan az Indexnek a KO eredményváróján több politikus is diplomatikusan azt nyilatkozta, hogy az uniós szinten konstruktív együttműködésre számítanak a két ország kormánya között, ugyanakkor Donald Tusk és Orbán Viktor a múltban többször is összeszólalkozott egymással, és a KO politikusai is arról beszéltek az eredményvárón, hogy reményeik szerint a lengyel után a magyar társadalom is választhat majd új utat.
Így vélhetően leginkább ügyek menti együttműködésre lehet számítani, amikor mindkét kormány érdeke azonos, amivel így Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy számára fontos szövetségest veszített az Európai Tanácsban.
(Borítókép: Mateusz Morawiecki 2023. október 15-én. Fotó: Andrzej Iwanczuk / NurPhoto / Getty Images)