Index Vakbarát Hírportál

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség elkezdte a tenger minőségének vizsgálatát Fukusimánál

2023. október 19., csütörtök 16:10

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megkezdte a tengervíz és a tengeri halak vizsgálatát Fukusimánál, először azóta, hogy elkezdték a tengerbe engedni az atomerőmű tisztított hűtővizét. A NAÜ szakemberei nem számítanak arra, hogy a sugárzási szint megnövekedett volna a helyben fogott halakban.

Mint írtuk, Tokió bejelentette, hogy idén több mint egymillió tonna vizet enged a tengerbe a megsemmisült fukusimai atomerőműből. A szabályozó hatóságok korábban biztonságosnak ítélték a víz kibocsátását, amely a kezelés után nyomokban még tartalmaz tríciumot (a hidrogén radioaktív izotópját).

Paul McGinnity, a NAÜ szakértője közölte, 

a kibocsátás közelében lehetséges, hogy kicsit emelkedik majd a trícium szintje a tengervízben, de a radioaktivitás mértéke várhatóan hasonló lesz a tavalyi, kibocsátás előtt észlelt értékhez.

Japán augusztus 24-én kezdte meg a Csendes-óceánba engedni azt a vizet, amelyet a 2011-es szökőár után leolvadt három reaktor magjának hűtésére használtak az ország északkeleti részén lévő Fukusima Daiicsi erőműben. A várhatóan évtizedekig folytatódó kibocsátás ellen a térségben dolgozó halászok és szomszédos országok is tiltakoztak. Kína betiltotta a halászati termékek importját Japánból.

A NAÜ júliusban azt közölte, hogy ha a szennyvízkibocsátás a tervezett módon történik, akkor annak elhanyagolható hatása lesz a környezetre, a tengeri élővilágra és az emberek egészségére.

Az ügynökség szakemberei, akik a japán kormány kérésére érkeztek az országba, a kibocsátás kezdete óta először járnak a fukusimai atomerőműnél. A tengervíz és a tengeri üledék minőségét, valamint a kifogott halakat vizsgálják.

A NAÜ kutatói a csütörtökön begyűjtött halakat pénteken vizsgálják meg a japán halászati hivatal Tokió közelében, Csibában található laboratóriumában. Közlésük szerint az elemzés összehasonlítása céljából azonos mintákat küldenek számos más ország laboratóriumába, többek között Japánba, Kínába, Dél-Koreába és Kanadába is.

Rovatok