Index Vakbarát Hírportál

Perelne Donald Trump, akiről egy hírszerzői jelentés azt írta: oroszországi szexorgián vett részt

2023. október 20., péntek 12:38

A volt amerikai elnök egy londoni bíróságon keresi igazát egy szövevényes ügyben. Egy róla készített, még 2017-ben készült jelentésében a brit hírszerzés egyik korábbi vezetője a többi között azt állította: Trump kompromittáló kapcsolatba került a Kremllel, Szentpéterváron pedig szexorgián vett részt. A felperes szerint a vádak hamisak, az alperes szerint az ügy elévült.

Donald Trump ügyvédje szerint ügyfele hajlandó tanúskodni az elhíresült Steele-akták ügyében. A dokumentum névadója Christopher Steele, az MI6 oroszországi részlegének volt vezetője, akit egy amerikai politikai tanácsadó cég 2016-ban felkért: készítsen jelentést az amerikai elnökválasztásba és általában a választásokba történő esetleges orosz beavatkozásról.

Steele kutatását állítólag a rivális elnökjelölt, Hillary Clinton demokratái és Trump más politikai ellenfelei finanszírozták. A volt hírszerző megállapításait elküldte az FBI-nak, egy brit nemzetbiztonsági tisztnek és egy magas rangú amerikai szenátor asszisztensének – idézte fel a történteket a BBC.

Cége, az Orbis Business Intelligence azt állítja, hogy nem hozta nyilvánosságra a dokumentumot, amely azonban mégis kiszivárgott, és a BuzzFeed közölt belőle pikáns részleteket. Ezek után az amerikai képviselőház – Trump jóváhagyásával – publikálta az addig titkosnak minősített Steele-dossziét.

A dokumentum azonban hamis állításokat tartalmaz, és sérti az Egyesült Királyság adatvédelmi törvényeit – érvelnek Trump jogi képviselői.

A nyilvános közzététel előtt a BuzzFeed számolt be a Steele-aktákról, amelyek meg nem erősített hírszerzési állításokat tartalmaztak, és tudni vélték, hogy Trumpnak „kompromittáló kapcsolata volt a Kremllel”.

FAKE NEWS - A TOTAL POLITICAL WITCH HUNT!

– Donald J. Trump (@realDonaldTrump) January 11, 2017

„Fake news, politikai boszorkányüldözés!” – így reagált Donald Trump a cikk megjelenésére.

Megdöbbentő és botrányos állítások

Hamis az állítás, hogy „orosz tisztviselőket vesztegetett meg üzleti érdekeinek előmozdítása érdekében”, és „szexpartikon vett részt Szentpéterváron” – szögezte le beadványában a 77 éves volt elnök jogi képviselője. Hugh Tomlinson szerint valótlan az a megállapítás is, miszerint Trump „elvetemült szexuális magatartást tanúsított volna”.

Hajlandó személyesen is tanúvallomást tenni a bíróságon

– mondta az ügyvéd keresetében arra utalva, hogy a volt elnök hajlandó megjelenni egy brit bíróságon, ha a mostani előzetes eljárásban úgy döntenek: perre vihető az ügy.

Arra hivatkozott, hogy a nyilvánosságra került Steele-dosszié megsértette az Egyesült Királyság szigorú adatvédelmi törvényeit, amelyek a személyes adatok közzétételét szabályozzák még abban az esetben is, ha az információ hamis.

„A dosszié megdöbbentő és botrányos állításokat tartalmaz Trump elnök személyes magatartásával kapcsolatban” – hangoztatta Tomlinson.

Túlságosan elfoglalt

Eddig nem volt ideje arra, hogy pert indítson az Egyesült Királyságban, mert nagyon elfoglalt – írta a volt elnök a bíróságnak címzett beadványában.

„A Steele-dossziéban leírtak egyike sem történt meg” – áll közleményében, amelyben megerősítette:

soha nem éltem elvetemült szexuális életet, beleértve a prostituáltak felbérlését egy moszkvai szálloda elnöki lakosztályának »arany zuhanyzójában«.

Trump szerint az alperes „nem tett kísérletet és nem szolgáltatott bizonyítékot annak igazolására, hogy az általa kifogásolt állítások igazak”. A hivatalos vizsgálatok cáfolták a dosszié tartalmát, ennek ellenére „jelentős károkat és szorongást okozott” neki, mert az emberek még mindig hisznek benne – írta Trump.

A volt elnök korábban egyetértett azzal, hogy az Orbis nem felelős az általa készített dokumentum közzétételéért a BuzzFeedben – emlékeztette a bíróságot a cég képviselője. Felhívta a figyelmet arra is: az Orbisnak soha nem állt szándékában, hogy a dosszié nyilvánosságra kerüljön, és már régen megsemmisítette kutatásának saját kópiáit is – mondta Antony White.

Leszögezte, hogy a felperes jó hírnevének „állítólagos” megsértését a portálon megjelent cikk okozta, amiért az Orbis semmilyen felelősséget nem vállal.

Trump egyébként tavaly Floridában indított hasonló eljárást Christopher Steele ellen, keresetét azonban a bíró elutasította – írta a The New York Times.

Adok-kapok

Az egyébként biztos, hogy a Steele-dosszié egyes állításait – beleértve azokat, miszerint Trump orosz tisztviselőket vesztegetett meg, vagy prostituáltakkal szórakozott oroszországi látogatása során – nem igazolták.

Az FBI például arra a következtetésre jutott, hogy az egyik kulcsfontosságú megállapítás – amely szerint Trump ügyvédje, Michael Cohen a kampány során orosz tisztviselőkkel találkozott Prágában – hamis.

Trump egyébként írásos vallomásában azzal érvelt: Steele mindezek ellenére makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy a dosszié hitelt érdemlő.

Finally, our 2016 Trump-Russia reporting has not been ‘discredited'. In fact its main tenets continue to hold up well and almost no detail has been disproven, including through numerous court cases. It's high time serious American journalism put the record straight on this. 4/4

– Christopher Steele (@Chris_D_Steele) May 17, 2023

A volt elnök egy májusi Steele-tweetre hivatkozott, amelyben a szerző leszögezte: „A Trump–Oroszország-jelentéseinket nem »hiteltelenítették«. Valójában a fő megállapítások továbbra is helytállóak, és szinte semmilyen részletet nem cáfoltak.”

Trump mellesleg tagadta, hogy Steele-t a „visszaélések és fenyegetések özönének” tette volna ki, és azt írta: nem volt szerepe a Steele vállalkozását ért kibertámadásokban vagy gyermekei lakcímének közzétételében sem.

Az eljáró bíró még nem döntött az ügy folytatásáról.

(Borítókép: Donald Trump. Fotó: Jeff Swensen / Getty Images)

 

Rovatok