Index Vakbarát Hírportál

Az Izraeli Védelmi Erők közölték, keményebb támadások következnek

2023. október 22., vasárnap 07:27

Izrael az elmúlt napokban a fokozta a légicsapásokat. Ciszjordániában két légicsapás is történt, összesen legalább 14 ember halt meg, valamint az utak, az elektromos áram, a víz, az internet- és a csatornahálózat is károsodott. Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője elmondta, hogy fő törekvésük Gázában a terroristák likvidálása.

Daniel Hagari, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője azt közölte szombaton, hogy „mától kezdve” fokozni fogják a légicsapásokat Gáza ellen – írja a CNN.

Minimalizáljuk a csapatainkat fenyegető kockázatot a háború következő szakaszaiban, és a mai naptól kezdve fokozzuk a csapásokat

– mondta Hagari egy Tel-Avivban tartott tájékoztatón.

Arra a kérdésre, hogy Izrael amerikai nyomásra leállította-e a gázai szárazföldi hadműveletet, Hagari azt mondta, hogy az izraeli hadsereg akkor indít ilyen műveletet, amikor a hadsereg számára optimálisak a feltételek.

Hagari elmondta, hogy

fő törekvésük Gázában a terroristák, és különösen a két héttel ezelőtti szombati mészárlásban részt vevők likvidálása.

Hozzátette, hogy folytatják a terroristacélpontok megsemmisítését a háború következő szakasza előtt.

Az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke, Herzi Halevi szombaton közölte az IDF parancsnokaival, hogy a hadsereg egy hadműveletet készít elő a Gázai övezetbe való bevonulásra és a Hamász kiiktatására, de konkrét időpontot nem említett.

A Hamász által ellenőrzött gázai egészségügyi minisztérium szerint a légicsapások legalább 4385 ember halálát okozták Gázában azóta, hogy a Hamász október 7-én támadást indított Izrael ellen.

Az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszereket küld

Az amerikai hadsereg további rakétavédelmi rendszereket küld a Közel-Keletre válaszul az elmúlt napokban a régióban történt eszkalációra – írja a BBC a Pentagon közlése alapján.

Patriot légvédelmi rakétarendszer-zászlóaljakkal együtt a Közel-Keletre küldi a THAAD (Terminal High Altitude Area Defense) rendszert. A THAAD-rendszert úgy tervezték, hogy rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat lőjön le repülésük végső fázisában.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter azt is elmondta, hogy további csapatokat helyeztek el a térségben, bár azt nem részletezte, hogy hányat. A csapatok feladata, hogy növeljék készenlétüket, hogy szükség esetén gyorsan reagáljanak.

Légicsapás egy menekülttáborra

Az ENSZ ügynöksége közölte, hogy legalább 13-an meghaltak egy ciszjordániai Nur Shams menekülttábort ért légicsapásban – írja a CNN.

Az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala (UNRWA) szerint

legalább 13 palesztin, köztük öt gyermek halt meg.

Az UNRWA felfüggesztette az iskolák, az egészségügyi szolgáltatások és a szilárd hulladékgyűjtés működését a táborban. 

Adam Bouloukos, az UNRWA ciszjordániai igazgatója elmondta, hogy a jelentések szerint egy izraeli katona is meghalt, és sokan megsebesültek.

Az első becslések szerint közel 50 ház sérült meg, néhány súlyosan, míg a táborban az utak, az elektromos áram, a víz, az internet- és a csatornahálózat is károsodott

– mondta Bouloukos.

Újabb légicsapás

Izrael csapást mért a Hamász mecset alatti táborára Ciszjordániában, amelyet a hadsereg szerint a fegyveresek támadások szervezésére használtak – írja a Sky News. Palesztin orvosok szerint legalább egy ember meghalt.

Izrael szerint a dzsenini menekülttáborban lévő al-Anszar mecset alatti tábor a Hamász és a palesztin Iszlám Dzsihád ügynökeihez tartozott.

A közelmúltban olyan értesülések érkeztek, amelyek arra utaltak, hogy a terroristák, (akiket) semlegesítettek, egy terrortámadásra készültek

– áll a hadsereg közleményében. 

A hadsereg az X-en képeket is közzétett, melyek egy mecset alatti bunker bejáratát mutatják. Csatoltak egy ábrát is, amely szerintük azt mutatja, hogy a fegyveresek hol tároltak ott fegyvereket.

A palesztin fegyveresek fellegvárának számító dzsenini menekülttábor az év elején egy nagyobb izraeli katonai művelet középpontjában is állt. A tábor lakói azt mondták, hogy az izraeli hadseregtől figyelmeztetést kaptak, hogy maradjanak távol a harcosoktól egy közelgő támadás miatt, de időpontot nem közöltek.

Támogatás

A Palesztinai Vörös Félhold Társaság (PRCS) pszichológiai támogatást nyújt a gázai lakosok, különösen a gyermekek szorongásának és stresszének enyhítésére. Erről az X-en tettek közzé egy bejegyzést – írja az Al Jazeera.

Közölték, hogy támogatást nyújtanak azoknak az embereknek, akiket az izraeli erők evakuálási parancsa érint Khan Younisban és Gázában.

Mellettetek állunk, bárhol is vagytok

– írta a PRCS a bejegyzésben.

A török elnök és a Hamász vezetője egyeztetett

Az ostrom alatt lévő Gázai övezetről, valamint az izraeli és a palesztin fél közötti tűzszünet lehetőségéről egyeztetett telefonon Recep Tayyip Erdogan török elnök és Iszmáíl Haníje, az övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet vezetője – írja az MTI.

Erdogan kiemelte, hogy Törökország mindent megtesz a mihamarabbi tűzszünet érdekében és további humanitárius segélyszállítmányokat sürget a Gázai övezetbe. Hozzátette azt is, vizsgálják néhány gázai sebesült törökországi kórházi kezelésének lehetőségét is.

Törökország emellett tárgyal az Izraelből a Hamász fegyveresei által elhurcolt túszok szabadon bocsátásáról is.

A hét végén ENSZ-szervezetek arra figyelmeztettek, hogy a Gázai övezetben máris katasztrofális a humanitárius helyzet, kiemelve, hogy a kórházakat elárasztják a sebesültek és a gyermekek aggasztó ütemben halnak meg.

Rovatok