Index Vakbarát Hírportál

A gázhercegnő miatt haragszik Orbán Viktor szövetségese Kijevre

2023. október 22., vasárnap 06:00

Szlovákia új miniszterelnöke, Robert Fico egy 2009-ben történt incidens miatt nem segít a háborúban álló Ukrajnának. Szemtanúk szerint Ficót akkoriban nagyon megalázták az ukránok, ezért a politikus kijelentette, „Ukrajnának nincs szüksége a szlovákokra”.

Robert Fico, Szlovákia régi-új miniszterelnöke a választási kampányában kijelentette, országa ezentúl nem küld fegyvereket az Oroszországgal harcoló Ukrajnának. Hozzátette, az ukránokat hibáztatja a háborúért.

Politico szerint 

Fico Ukrajna iránti ellenszenvének személyes okai vannak.

Mint írták, 2009-ben – amikor Fico Szlovákia miniszterelnöke volt  Oroszország és Ukrajna kétoldalú vitája miatt Oroszország január 7-én elzárta a gázt Ukrajna elől. Ebből kifolyólag azok az uniós országok sem jutottak gázhoz, amelyek Ukrajnán keresztül kapták azt korábban. Ide tartozott többek között Szlovákia is.

Az incidens óriási, naponta mintegy 100 millió euró kiesést jelentett a szlovák gazdaságnak, mivel a gyárak is kénytelenek voltak leállni. Ráadásul a szlovákok az áramtermeléshez is gázt használtak, ezért a teljes elsötétülés veszélye fenyegette az országot.

Fico ekkor felhívta Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt és Julija Timosenko ukrán miniszterelnököt is, és arra kérte a vezetőket, hogy sürgősen rendezzék a vitát, és az oroszok indítsák újra a gázszolgáltatást.

Január 14-én Fico el is utazott Kijevbe, hogy személyesen találkozzon az ukrán kormánytagokkal.

Az ukránok azonban három órán keresztül várakoztatták Ficót és a szlovák küldöttséget.

Ezt követően a szlovákokat egy nyilvános eseményen fogadták, ahol a „gázhercegnő” (becenevét onnan kapta, hogy két évig vezette a legnagyobb ukrán gázimportőr céget), Julija Timosenko a sajtó képviselői előtt 20 percig szidta Ficót, amiért szerinte Moszkva oldalára állt a gázvitában.

Ez egy nagyon kellemetlen helyzet volt. Fico vörös volt a dühtől. Katasztrófa volt. Megalázták

– árulta el egy magas rangú szlovák tisztviselő a Politicónak. A politikus hozzátette, ezzel szemben Putyin a sajtót kizárva fogadta a szlovákokat, akikkel korrekt tárgyalást folytatott.

Ezek után Fico nyíltan ukránellenes álláspontot kezdett képviselni

– mondta Alexander Duleba, a Szlovák Külpolitikai Társaság vezető munkatársa. Duleba szerint Fico kijelentette,

A szlovákoknak nem kell támogatnunk az ukránokat, ugyanis kiderült, hogy Ukrajnának nincs szüksége Szlovákiára, mert nem folytatnak velük komoly beszélgetéseket. Ez személyes ügy

– tette hozzá Fico. Timosenko, aki továbbra is aktívan részt vesz az ukrán politikában, nem nyilatkozott a szóban forgó találkozóról.

Bár Timosenko és Putyin tárgyalásos úton véget vetett a 2009-es válságnak, és január 20-án újraindult a gázforgalom, Fico állítólag azóta is haragszik az ukránokra.

A portál hangsúlyozza, Szlovákia eddig Ukrajna egyik legerősebb támogatója volt. Szomszédjának régi S–300-as légvédelmi rendszert küldött, és Lengyelországgal együtt az első országok között volt, amely sugárhajtású vadászgépeket szállított Ukrajnába. A szlovák fegyvergyárak szintén fegyvereket és lőszert adtak el Ukrajnának.

A választási kampány során azonban Fico drámai változásra szólított fel a politikában, mondván, hogy az EU-nak a fegyverek küldése helyett a békemegállapodásról szóló tárgyalásokban kellene segítséget nyújtania.

Rovatok