Index Vakbarát Hírportál

Váratlanul menesztették a kínai védelmi minisztert

2023. október 24., kedd 15:08

Kína védelmi miniszterét, Li Shangfut augusztus óta nem lehetett látni, most pedig kiderült, leváltják posztjáról. Amerikai tisztviselők feltételezése szerint a rendőrség nyomozást indított ellene korrupció miatt. Shangfu nem az első magas rangú tisztviselő, aki rejtélyes módon tűnik el a nyilvánosság elől.

Amerikai tisztviselők szerint a kínai hatóságok a múlt héten kihallgatták Li Shangfu kínai védelmi minisztert, ezt követően pedig a kormány menesztette őt posztjáról. Shangfu augusztus óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, leváltásának okáról Kína egyelőre nem nyilatkozik  – írta a Wall Street Journal.

Amerikai tisztviselők információi szerint

Li Shangfu védelmi minisztert vélhetően korrupciós ügyek miatt hallgatták ki a hatóságok.

Mint írtuk, Hszi Csin-ping kínai elnök egyre nagyobb figyelmet fordít a korrupció visszaszorítására országában, így tavasszal nagyszabású vizsgálatokat hirdetett többek között hadereje, a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) soraiban is.

 Tudjuk, hogy a PLA-ban a korrupció elég mélyen gyökerezik ahhoz, hogy ez tényező legyen

– közölte az egyik amerikai tisztviselő.

A 65 éves Li Shangfu nem az első kínai tisztviselő, aki megmagyarázhatatlan módon tűnt el a nyilvánosság elől. Júliusban Qin Gangot is váratlanul fosztották meg külügyminiszteri posztjától, márciusban a Bank of China elnöke mondott le, miután korrupcióval vádolták.

Védelmi miniszterként Shangfu főként katonai diplomáciával foglalkozott, nem végzett parancsnoki feladatokat.

A Wall Street Journal hangsúlyozza, a védelmi miniszter és más tisztviselők rejtélyes eltűnése több külföldi vezető figyelmét is felkeltette. A kommunista kormány ugyanis a szokásosnál is jobban titkolózik az utóbbi időben, és nagy figyelmet fordít arra, hogy más országok ne jussanak információkhoz Kína belügyeivel kapcsolatban.

Rovatok