A probléma gyökere több mint 70 éves, és valószínűleg még sokáig nem fog megoldódni.
Egy 1947-es ENSZ határozat értelmében a brit kivonulást követően Palesztinában egy zsidó és egy arab államot kellett volna létrehozni. Azonban míg ezt a területen élő zsidók elfogadták és 1948. május 14-én a brit kivonulást követően azonnal kikiáltották Izrael Államot, addig a palesztinok és a környező arab országok nemet mondtak a tervre.
Sőt már másnap, május 15-én megtámadták Izraelt.
Azonban a 9 hónapig elhúzódó háborúból végül Izrael került ki győztesen, s még az araboknak eredetileg ítélt területek egy részét is elfoglalta. Ekkor már Egyiptom ellenőrzése alatt állt a Gázai övezet, míg Jordániához került az annektált Ciszjordánia.
Már az első arab–izraeli háborút megelőző polgárháborús időszakban állandósult a zsidók által megvásárolt földterületekről a palesztinok menekülése, azonban ez a folyamat a háborút követően felgyorsult. Eltérő becslések vannak, hogy mennyi palesztin hagyta el akkoriban Izraelt, de az ENSZ mintegy
700 ezerre tette számukat.
Ezt a palesztinok nakbának nevezik, ami magyarul katasztrófát jelent, hiszen a területről gyakorlatilag az arabok 80 százaléka elmenekült, és a környező államokban, menekülttáborokban húzták meg és húzzák meg magukat.
Azóta állandósult a palesztinokban és az őket támogató arab államokban a „visszatérés" gondolata az elfoglalt területekre, amelyek etnikai összetétele az exodus nyomán 1949-re gyakorlatilag zsidó többségűvé vált.
A helyzet az 1967-es hatnapos háborút követően változott meg végérvényesen. A megtámadott Izrael nemcsak visszaverte az ellenséges arab erőket, hanem újabb területeket szállt meg. Így került fennhatósága alá a Sínai-félsziget, a Gázai övezet, Jeruzsálem és Ciszjordánia egésze, valamint a Szíriához tartozott Golán-fennsík is.
Ezt követően tovább nőtt a palesztin menekültek száma, amelyeknek egyik legnagyobb tömbjét – mintegy másfél millió palesztint – Jordánia fogadta be, és szembesült később a radikálizálódott fegyveres palesztin mozgalmakkal. Ezeket az 1970-es évek elején közös arab segítséggel szorították ki a hasemita királyságból. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) és vezetője, Jasszer Arafat kénytelen volt áttenni működését Libanon déli részébe.
A kapcsolatok rendezése 1979-ben kezdődött, amikor amerikai közvetítéssel Egyiptom elismerte Izraelt, majd később hasonlóképpen tett Jordánia is.
Az arab államok többsége azóta sem ismeri el Izrael Állam létét,
kivéve azokat az országokat, amelyek 2020-2021-ben ugyancsak az USA közvetítésével – az Ábrahám-megállapodások nyomán – diplomáciai kapcsolatra léptek a zsidó állammal. Egyiptom és Jordánia mellett így tett Marokkó, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Omán és Szudán is.
Jordánia egyébként sem könnyű gazdasági helyzetén csak rontott, amikor először az 1990-es öbölháború idején érkezett 1,5 millió menekült Kuvaitból, illetve Irakból, majd negyedszázaddal később a szíriai polgárháború és az Iszlám Állam megjelenését követően újabb másfél millió ember keresett menedéket a királyságban.
A nagyjából Magyarország méretű, 11 milliós Jordánia lakosságának már a harmadát teszik ki a menekültek, akik ellátása roppant módon megterheli a királyság büdzséjét. Éppen ezért mondta nemrégiben II. Abdallah király, hogy
a menekültek befogadása a mostani gázai helyzetben vörös vonal, amelyet sem Amman, sem Kairó nem akar átlépni.
Egyiptom és Jordánia is attól tart, hogy ha a mostani izraeli támadás nyomán Gáza körülbelül 2,3 milliós lakosságából egymilliót elűznek, az felérhet egy újabb nakbával, hasonlóan ahhoz, ami 1948-ban történt. Ha ezek egy jelentős része megint Jordánia felé indul el, akkor félő, hogy idővel felborulhat a királyságban nehezen létrehozott stabilitás.
Becslések szerint jelenleg mintegy hatmillió palesztin él száműzöttként a régióban, és további milliók szerte a világ különböző pontjain.
Egyiptom szempontjai mások. Az ország szülötte a Muzulmán Testvériség nevű radikális iszlamista szervezet, amely annyira népszerű Egyiptomban, hogy nagyjából tíz éve még választásokat is képes volt nyerni az Arab Tavasz nyomán. De ez az a szervezet, amely az 1980-as években szép csendben, karitatív feladatokat ellátva megjelent a Gázai övezetben, létrehozta a Hamászt és az általa működtetett iskolákban, majd egyetemen elkezdte terjeszteni a radikális iszlám tanokat. Ez odáig vezetett, hogy gyakorlatilag mára átvették az irányítást Gáza fölött.
Kairó attól tart, hogy ha megnyitja a határát a Gázából menekülők elől, akkor azokkal nagy számban fognak beszivárogni a Hamász alvó terrorsetjei is, amelyek aztán később egyiptomi területről fognak támadást indítani Izrael ellen, amit a békekötés és a feltételezhető izraeli megtorlás miatt Egyiptom inkább elkerülne. Így zárva marad egyelőre az egyetlen határátkelő – Rafahnál – Egyiptom és a Gázai övezet között.
(Borítókép: Mahmud Hams / AFP)