Index Vakbarát Hírportál

Terrortámadásra készülhetett egy férfi Németországban

2023. október 25., szerda 11:45

Őrizetbe vettek kedden egy iszlamistát a nyugat-németországi Duisburgban, akit azzal gyanúsítanak, hogy terrortámadásra készült – közölte a német rendőrség.

Essen városának rendőrsége „lehetséges támadásra utaló nyomokról” számolt be. A férfi elfogásában a szövetségi és a tartományi kormány terrorelhárító központja is részt vett.

Mint ismert, múlt hét hétfőn agyonlőttek két svéd szurkolót, egy személyt pedig megsebesítettek Brüsszel központjában, nem sokkal a Belgium–Svédország Európa-bajnoki selejtező kezdete előtt.

Az eset miatt a legmagasabb szintre emelték a terrorriadót Brüsszelben. A terroristát a belga hatóságok egy kávézóban lelőtték. A támadó a kórházban halt bele sérüléseibe

A friss információk szerint a terrortámadás megelőzhető lett volna, ha a belga hatóságok teljesítik tunéziai kollégáik kérését. A saját bevallása szerint az Iszlám Állam által inspirált elkövető korábban egy tunéziai börtönből szökött meg

Pár nappal később, csütörtökön legalább 14 francia repülőtéren fenyegetőztek merénylettel. Többek között a francia és svájci fennhatóságú bázeli repülőteret is kiürítették bombariadó miatt, a helyszínen tartózkodó olvasónk szerint az evakuálás után az emberek egy órán keresztül várakoztak a szakadó esőben. Az incidens miatt több járatot is töröltek.

Rovatok