Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Öt magyar túsz van Gázában

2023. október 31., kedd 13:57 | aznap frissítve

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának ülését követően elárulta, jelenleg öt magyar állampolgárságú túsz tartózkodik Gázában. Korábban arról is lehetett olvasni, hogy magyar halálos áldozata is lehet a támadásnak, ezt viszont a külügyminiszter cáfolta.

Korábban Szijjártó Péter még azt mondta, négy magyar állampolgárt ejtett túszul a Hamász. Azt is elárulta, a túszok között két gyermekről van tudomásuk, és a kormány mindent megtett a biztonságba helyezésük érdekében, amit eddig megtehetett.

Azóta kiderült, magyar halálos áldozata (Frissítés: mint utóbb kiderült, magyar származású, de magyar állampolgársággal nem rendelkező) is lehet a Hamász október 7-i támadásának. Egy magyar–izraeli állampolgár mesélte el, hogy egy másik magyar–izraeli tinédzserlányt és édesanyját is elhurcolták.

Most pedig azt is elárulta a külügyminiszter, hogy újabb, a Hamász terrorszervezet által Izraelből elrabolt magyar állampolgárságú túszról szereztek tudomást.

A külügynek állítólag az elrabolt személy egyik hozzátartozója jelezte, hogy mi történt.

Magyar állampolgárságú halálos áldozatról nem tudnak

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy a kormánynak továbbra sincs tudomása magyar állampolgárságú halálos áldozatról Izraelben, az erről szóló hírek nem bizonyultak igaznak. 

Kitért arra is, hogy egyes sajtótermékek a kormány hibájaként tüntették fel azt, hogy eddig nem tudtak ezekről a személyekről. Ezzel kapcsolatban „minimális korrektséget" kért, s rámutatott, hogy kizárólag akkor tudhatnak a magyar hatóságok túszokról, ha arról az izraeli fél vagy a hozzátartozók tájékoztatást adnak.

„Mivel több esetben fordult elő, hogy a komplett család emberrablás áldozatává vált, ezért nem volt, aki értesítsen minket, csak később a tágabb család, ahogy próbálták felkutatni a rokonok helyzetét, jött rá arra, hogy az adott személyt túszul ejtették, és akkor jelezték azt számunkra. De van olyan sajnálatos eset is, ahol a túszul ejtett személy komplett családja meghalt. Így elvárni tőlünk azt, hogy korábban tudjunk arról, hogy ő túsz, mint ahogyan azt valaki jelzi, finoman szólva is inkorrektség egyes médiumok részéről” – mondta. 

A miniszter leszögezte, hogy a kormány folyamatos kapcsolatban van a túszok felderítésével foglalkozó izraeli munkacsoporttal. „Mind az öt, magyar állampolgársággal rendelkező személy fenn van azon a listán, akikkel kapcsolatban ezt a munkát folyamatosan végzik az izraeli hatóságok.  Van egy harmadik ország, amely rendszeresen közvetítőként jár el a térségben, és már több biztonsági kihívás közepette sikerült olyan eredményeket elérniük, ami emberek életének megmentésével járt.

Ennek a harmadik országnak a külügyminiszterével a múlt héten pénteken beszéltem. Ők közvetítőként próbálnak a Hamásznál közbenjárni annak érdekében, hogy ezek a túszok minél előbb kiszabaduljanak. Ők is most már mind az öt magyarról tudnak

–  jelentette ki, hozzátéve: „Arra kértem a külügyminiszter kollégát, hogy figyeljenek rájuk, ő erre ígéretet tett, és arról biztosított engem, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a közvetítői tevékenységük során ezen, magyar állampolgársággal rendelkező személyekre is figyelmet fordítsanak”.

15 magyar állampolgárságú ember van Gázában 

Szijjártó Péter közölte, hogy jelenleg tizenöt, magyar állampolgársággal rendelkező személyről tudni a Gázai övezetben, akik egyelőre sok ezer más külföldi állampolgárral együtt nem tudják elhagyni a területet.

Aláhúzta, hogy velük folyamatos a kapcsolattartás, ez viszont egyre nehezebb a távközlési szolgáltatás, az internet és az áramellátás akadozása, valamint a gyakori helyváltoztatás miatt. „Legutóbb a tegnapi nap folyamán tudtunk beszélni mindannyiukkal, és akkor épségben voltak, ez a legutolsó információnk rólunk” – mondta.

 Kiemelte, hogy fontos lenne minél előbb biztonságban tudni az érintetteket, ami már egyszer majdnem sikerült is, amikor a három átkelési pont közül kettőn is átjutottak Egyiptom felé, de a harmadikon már nem tudtak, mivel figyelmeztetés érkezett egy esetleges térségbeli légitámadással kapcsolatban, ezért vissza kellett fordulniuk. Továbbá tudatta, hogy előző héten tárgyalt egyiptomi kollégájával, aki biztosította arról, hogy be fogják engedni a magyar állampolgárokat, amennyiben erre adottak lesznek a biztonsági és jogi feltételek.

Tehát úgy látom, hogy ez nem az egyiptomiakon múlik jelenleg, egyszerűen nem tudják elhagyni ezek az emberek a gázai övezetet. Sajnos több ezren vannak ebben a helyzetben

- jelentette ki Szijjártó Péter. 

Két gyermek is van a túszok között

Ahogyan arról már beszámoltunk, a Hamász fogva tartja a nyolcéves Ellát és a 15 éves Dafnát. Október 7-én, szombaton az Arava-Elyakim család Nahal Oz kibucban lévő otthonában tartózkodott, amikor gyilkos terroristák özönlöttek be a Gázai övezetből.

A család háza az elsők között volt, amit a terroristák megrohamoztak.

Lábon lőtték Noam Elyakimot, a családfőt, és vele együtt túszul ejtették a hozzátartozóit is, Diklát, Tomert, Dafnát és Ellát – az esetről az Új Kelet izraeli-zsidó hírportál számolt be még szerdán.

Rovatok