Index Vakbarát Hírportál

Nincs olyan szlovák képviselő, aki a helyi magyarok ügyét képviselné

2023. november 1., szerda 20:48

Képviselet nélkül maradtak a szlovákiai magyarok, az újonnan alakult kormánykoalícióban nincs kisebbségi ügyekkel foglalkozó képviselő. Grendel Gábor helyi ellenzéki politikus úgy fogalmazott: az új kormánykoalíció, ha nem is lesz kifejezetten magyarbarát, de nem is lesz ellenséges a szlovákiai magyarokkal.

Grendel Gábor közölte: arra törekszik, hogy a nemrég alakult szlovák kormány ellenzéki politikusaként „a magyarok hangja” legyen a törvényhozásban. A törvényhozás korábbi alelnöke ugyanakkor hozzátette, az ellenzéki politizálásnak megvannak a maga korlátai.

Ahogy bármilyen törvényjavaslat, a magyar kisebbséget érintő indítványok esetében is érvényes, hogy mindig a kormánykoalíció jóakaratától fog függeni, hogy sikerül-e valamilyen jogszabályt átvinni

– mondta az Új Szónak. Hozzátette: az előző választási ciklusban volt arra példa, hogy koalíciójuk olyan törvényjavaslatot is támogatott, amely az ellenzék felől érkezett.

A harmadik Fico-kormány idején is volt egy-két általunk előterjesztett ellenzéki javaslat, ami átment. Az ilyen törvények elfogadása tehát nem kizárt, de nem is biztos

– vélekedett a politikus.

Arra a kérdésre, lát-e arra esélyt, hogy a nemzetiségi kisebbségek számára fontos ügyek valamelyest előremozdulhatnak, úgy felelt:

a jelenlegi kormánykoalíció parlamenti padsoraiban egy olyan képviselő sincs, aki a kisebbségek, a nemzetiségek témakörével, esetleg a magyar közösség problémáival foglalkozna.

Grendel Gábor ugyanakkor hangsúlyozta, Robert Fico kormánya Magyarországon pozitív fogadtatást kapott Orbán Viktor magyar miniszterelnök részéről, ami kedvező politikai helyzet a helyi magyarságra nézve.

Az új kormánykoalíció, ha nem is lesz kifejezetten magyarbarát, de feltételezem, hogy nem lesz ellenséges a szlovákiai magyar közösséggel szemben

– emelte ki Grendel.

Mintaz Indexen is írtuk, Robert Fico pártja nyerte a szlovákiai választásokat, októberben pedig aláírták a kormánykoalíció létrehozásáról kötött megegyezésüket Pozsonyban a koalíciót alkotó három szlovák párt – az Irány (Smer-SD), a Hang (Hlas-SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) – elnökei.

Robert Fico negyedik alkalommal lett Szlovákia miniszterelnöke, legutóbb 2016-ban választották meg a kormány élére.

Rovatok