Index Vakbarát Hírportál

Ukrán szakértő: Nő a globális háború veszélye, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni

2023. november 3., péntek 19:50

Vitalij Kulik, a Civil Társadalmi Tanulmányok Központjának igazgatója, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács szakértője a Telegraf lapnak beszélt az Ukrajnának nyújtott segélyek elakadásáról, valamint a harmadik világháború valószínűségéről.

Nagy port kavart Valerij Zaluzsnij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnokának a The Economist című lapban megjelent cikke, amelyben kifejtette, hogyan nyerheti meg Ukrajna az Oroszország elleni háborút. Írásában többek között ismét világossá tette, hogy a Nyugat késlekedik a szükséges segítség nyújtásával – írja a Telegraf.

Mint ismert, az amerikai képviselőház új elnöke, Mike Johnson elutasította a Fehér Ház javaslatcsomagját, amelyben Ukrajnának és Izraelnek is nyújtott volna segélyt. Így a republikánusok változatát szavazták meg, amely értelmében csak Izraelnek adnak támogatást.

A közel-keleti konfliktus már négy hete tart, amelynek kirobbanása óta másodszor utazott Izraelbe Anthony Blinken amerikai külügyminiszter, hogy megpróbálja megakadályozni az eszkalációt. Úgy tűnik azonban, hogy az itt-ott egyre gyakrabban fellobbanó háborús tüzek eloltására tett kísérletek hatástalanok, és egyre gyakrabban hangzanak el olyan kijelentések, hogy a harmadik világháború vagy már folyamatban van, vagy hamarosan elkezdődik.

Vitalij Kulik a Civil Társadalmi Tanulmányok Központjának igazgatója, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács szakértője szerint Joe Biden amerikai elnök kénytelen lesz engedményeket tenni, és közös nevezőt találni az Ukrajnának nyújtott segélyek elosztásával kapcsolatban.

Mint mondta, a Pentagonnak és az ukrán vezérkarnak egy olyan forgatókönyvet kell megalkotnia, amely tartalmaz amerikai segítséget, beleértve az Ukrajnának szánt lőszert is. Ugyanakkor szerinte átláthatóságot és ennek a segítségnek a reális, érthető hatékonyságát is fel kell mutatni, hogy a republikánusok végül elfogadják az Ukrajnának nyújtott segélyt.

A kétpárti támogatás biztosítása érdekében Ukrajnának meg kell keresnie a módját annak, hogyan érheti el a republikánus szkeptikusokat és azokat az embereket, akik szellemiségükben vagy nézeteikben hasonlók a Republikánus Párt befolyásos csoportjaihoz. Kapcsolatot kell teremteni

– fogalmazott Kulik.

A harmadik világháború kitörésének veszélyéről Vitalij Kulik megjegyezte, hogy már most is globális háborúban vagyunk. Mint mondta, ennek megnyilvánulásai láthatók a Közel-Keleten, a világ különböző részein. Szerinte a turbulencia azokat a területeket és kontinenseket is érinti, ahol korábban nem vártak katonai akciót vagy eszkalációt.

Régi és új konfliktusvonalak egyaránt megjelennek. Ezek egyre élesebbé válnak. Ezt nemcsak Oroszország teljes körű ukrajnai inváziója váltotta ki, hanem az is, hogy a világ többi része képtelen volt megakadályozni és gyorsan leállítani azt. A nemzetközi jog és a háborúk megelőzését célzó eszközök nem működnek. Sem az ENSZ, sem a NATO, sem más szervezetek és blokkok nem végzik a dolgukat

– állapítja meg a szakértő.

Ennek megfelelően – folytatja – minden szereplő, felismerve, hogy a régi világrend összeomlóban van, erőszakkal próbálja megoldani a problémáit. Ez pedig minden konfliktust feléleszt. A Kaukázusban, a Közel-Keleten, Koreában, Afrikában, Délkelet- vagy Közép-Ázsiában, Latin-Amerikában. Bármi kitör és kitörhet, bármikor és bárhol – figyelmeztet Vitalij Kulik.

Éppen ezért már most is globális háború zajlik. A Nyugat még egy ideig szemet hunyhat felette, úgy tehet, mintha semmi sem történne. De a növekvő globális háborút már nem lehet figyelmen kívül hagyni

– jelentette ki.

A szakértő szerint újra kell gondolni a stratégiai irányelveket és az országok szerepét ebben a globális háborúban. Szerinte egyes tagállamok vagy áldozatok lehetnek (és úgy tűnik, hogy az EU és az Egyesült Államok is ebbe a szerepbe csúszik), vagy megvédhetik az érdekeiket, ahogy Izrael teszi éppen.

Pénteken hasonló aggodalmának adott hangotBoris Pistorius. A német védelmi miniszter tart tőle, hogy Európát és Németországot is háború fenyegeti, így szerinte a német hadsereget alapjaiban kell átalakítani ahhoz, hogy készen álljanak egy lehetséges támadásra.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan az Index is folyamatosan követi, pénteki élő hírfolyamunkat itt találja.

(Borítókép: Rokonok gyászolják hozzátartozóikat 2023. október 18-án. Fotó: Hadas Parush / Reuters)

Rovatok