Index Vakbarát Hírportál

Húsz év börtönt kapott a barátnőjét meggyilkoló volt egyetemi oktató Kolozsváron

2023. november 3., péntek 15:59

Elutasította a kolozsvári táblabíróság a minősített emberölés miatt elítélt Boné Ferenc fellebbezését, és helyben hagyta a törvényszék alapfokú ítéletét, amely 21 év három hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a barátnőjét megölő egykori egyetemi oktatót – közölte pénteken az erdélyi Krónika hírportál.

A pénteken kihirdetett jogerős ítélet szerint a büntetésből levonják azt a másfél évet, amelyet Boné előzetes letartóztatásban töltött. Az elítéltet 300 lej (23 ezer forint) perköltség megfizetésére kötelezték az állam javára, továbbá – ugyancsak perköltség címén – 2975 lejt köteles fizetni áldozata édesapja részére – részletezte a lap.

Az első fokon eljáró Kolozs megyei törvényszék júliusban halmazati büntetést hozott: eleget téve a vád kérésének a kiszabható legnagyobb, 20 éves szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, és elrendelte, hogy egy korábbi bántalmazási ügyben hozott, de felfüggesztett 1 év és három hónapi büntetést is le kell töltenie.

A tavaly májusban történt gyilkosság az erdélyi magyar és a magyarországi közvéleményt is megrázta, és a nők elleni erőszakra irányította a figyelmet. A gyilkosság áldozata, a 30 éves Molnár Beáta óraadó tanár volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári filmművészet, fotóművészet és média szakán, valamint az RMDSZ Iskola Alapítványának könyvkiadását és az egyik múltidéző projektjét irányította.

Tavaly május 21-én egynapos kirándulásra indult 43 éves barátjával az Erdélyi Szigethegységbe, ahonnan nem tért haza, és Boné Ferencnek is nyoma veszett. A nő holttestét – amelyen erőszakra utaló nyomokat találtak – pár napra rá, május 25-én a Király-hágó térségében találta meg a rendőrség egy bozótosban.

Boné Ferencet egy napra rá fogták el Nagyváradon, ahol a vasútállomás közelében egy tehervagonban bújt meg. A tavaly ősszel elkezdődött büntetőperben a Krónika című lap beszámolója szerint azzal védekezett, hogy tette elkövetésekor depresszióban szenvedett, de elmeorvosi szakértői vizsgálat megállapította, hogy beszámítható.

Bonéra előélete miatt rögtön rávetődött a gyilkosság gyanúja, a volt egyetemi oktató ugyanis már 2020-ban a figyelem középpontjába került, amikor nyolc percen át a nyílt utcán különös kegyetlenséggel ütlegelte és rugdosta akkori barátnőjét.

A Kolozsvár belvárosában éjszaka történt bántalmazást térfigyelő kamerák rögzítették. A férfit az eset után felmondásra szólította fel a Sapientia EMTE, amit ő haladéktalanul meg is tett. Egyetemi óráit későbbi áldozata vette át. 

Az akkori bántalmazás ügyében a kolozsvári bíróság 2021 márciusában egy év három hónapi börtönre ítélte Boné Ferencet, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette. 

Molnár Beáta emlékére szülei hallgatói díjat alapítottak a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán, amely korábban nem publikált versekkel, elbeszélésekkel, regénnyel, esszékkel, fotósorozattal, vizuális művészeti alkotásokkal, tudományos dolgozattal lehet pályázni.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok