Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk fortyog, szinte átgázolt rajta az Európai Bizottság

2023. november 15., szerda 14:13 | aznap frissítve

Jogászok hadával írat panaszlevelet Elon Musk, amiért az Európai Bizottság nem indított ellene vizsgálatot – jelezte Révész Béla. A Makronóm Intézet elemzője szerint a techmogul háborgása ezúttal teljesen jogos és érthető. A Tesla ugyanis azért szeretne vizsgálatot maga ellen, mert akkor kiderülne, hogy nem kap kínai állami támogatást, így mentesülnie kellene az extra vámok alól is.

Ursula von der Leyen szeptemberben bejelentette, hogy az Európai Bizottság versenyszabályozási vizsgálatot indít a kínai autóimport ügyében.

Akkor azt mondta: „A globális piacot elárasztották az olcsó elektromos kínai autók, amelyek árát a mögöttük megbúvó óriási állami támogatások nyomják le. Ez viszont egyértelműen piactorzító hatású az Európai Unióra nézve”.

Az eljárás alatt azt vizsgálják, kapnak-e állami támogatást a Kínában működő autógyártók, és ha igen, az összefüggésben állhat-e az Európai Unió piacán bevezetett alacsony eladási áraikkal

– mutatott rá Révész Béla. A Makronóm Intézet elemzője szerint a több hónapig elhúzódó nyomozás eredménye valószínűleg extra vámok kivetése lesz az ázsiai országból érkező járművekre, vagyis a bizottság mesterséges áremelésre készteti a gyártókat, amelyek épp az árcsökkentés miatt tudnak hatalmas tételekben eladni.

Kínát célozták, de a Teslát találták el

Az Európai Bizottság november 10-én nyilvánosságra hozta, hogy (mintegy szúrópróbaszerűen) mely vállalatok ellen indítanak vizsgálatot. A BYD, a SAIC és a Geely került bele a kalapba, ami azt jelenti, hogy épp az egyik legnagyobb exportőr, a Tesla nem szerepel a listán – világított rá a Makronóm Intézet szakértője.

Megjegyezte azt is, hogy a Kínából Európába exportáló legnagyobb autókereskedő nem más, mint Elon Musk, aki a sanghaji gigagyárából ontja a Teslákat, amelyek népszerűségben messze verik az összes többi elektromos kocsit – együttvéve is – az EU-ban.

A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja jelentése szerint 2023 első hat hónapjában a Tesla a Kínából származó elektromos járművek exportjának 39 százalékáért felelt, szemben a SAIC 26,3 és a BYD 16 százalékával. A Geely részesedése mindössze 1,5 százalék

– részletezte az adatokat az elemző. Révész Béla szerint Elon Musk háborgása ezúttal teljesen jogos és érthető. A Tesla ugyanis azért szeretne vizsgálatot maga ellen, mert esetében nyilvánvalóan kiderülne, hogy nem kap kínai állami támogatást, így mentesülnie kellene az extra vámok alól is.

Az EU bekeményített

Az Európai Bizottság tehát kizárólag a három kínai gyártó ellen indít nyomozást. Amennyiben kiderül, hogy állami pénz áll mögöttük, óriási vámot vethetnek ki a Kínából érkező valamennyi autóra. 

A három gyártó miatt ugyanis egy átlagösszegű többletvámot rónak ki büntetésként az összes importra, egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy melyik vállalat kap állami támogatást és melyik nem

– fogalmazott Révész, megjegyezve, hogy a Tesla úgy kerül bele egy büntetendő csoportba, hogy közben már most tudja mindenki – függetlenül a vizsgálat eredményétől –, hogy Musk vállalata biztosan nem tett semmi olyat, ami miatt extra vámot kellene kivetni az autóira. Így már nem meglepő, hogy a Tesla önmaga ellen akar vizsgálatot kérni.

A vizsgálat mögött Franciaország, vagyis maga Macron elnök áll, akiről tudjuk, hogy a fél karját odaadná egy országában épülő Tesla-gyárért

– véli a Makronóm Intézet elemzője. A közgazdász az EB motivációira kitérve kifejtette, hogy ezzel akarnak nyomást gyakorolni Muskra. A vállalat ugyanis az egyetlen európai gyárában, a Berlin mellettiben csak a Model Y-t gyártja. A szintén piactaroló Model 3 típust azonban kizárólag Kínában állítják elő.

Macron egyértelmű üzenetet küldött Musknak arról, hogy ha nem megy szép szóval, mehet erővel is, és jobb lenne újra leülni beszélgetni egy építkezésről, ahelyett, hogy az Élysée-palota ismét ötletelni kezdene a Kína felől érkező hajókkal kapcsolatban. Talán annyira nem is ördögtől való azt feltételezni, hogy Macron hajlandó befolyásolni az egész EU-s kereskedelmi politikát annak érdekében, hogy a francia autóipart kezdje el felfuttatni

– írta korábban a Makronóm Intézet elemzője, aki szerint a tény, hogy Musk cégét mindenképpen büntetni akarják Kína miatt, elmélete helyességét támasztja alá. Rávilágított, hogy egy Politicónak nyilatkozó autóipari elemző szó szerint így fogalmazott: „Ez egy erőteljes üzenet a Teslának, hogy helyezze át az EU-ban árusított Model 3 gyártását Kínából Európába”.

Rovatok