Index Vakbarát Hírportál

Megvan, mikor engedik el a túszokat, és mikortól szünetelnek a harcok

2023. november 23., csütörtök 05:59

Izrael Nemzetbiztonsági Tanácsának vezetője, Tzachi Hanegbi szerint a Hamász egyetlen túszt sem enged szabadon péntek előtt, ezzel párhuzamosan pedig a harcok beszüntetésére sem lehet ennél korábban számítani. A katari külügy arról tájékoztatott, hogy a tűzszünet helyi idő szerint péntek reggel 7-kor kezdődik, az első túszokat pedig délután 4 órakor adják át.

FRISSÍTÉS:

A Sky News információi szerint helyi idő szerint péntek reggel 7 órakor kerül sor a harcok felfüggesztésére. A katari külügyminisztérium arról is tájékoztatott, hogy a túszok első csoportját 16 órakor engedik el. 

Majed al Ansari, a minisztérium szóvivője arról is beszélt, hogy az elsőként 13 főt engednek el, a családok pedig elsőbbséget élveznek. A többi túszt a tűzszünet ideje alatt, minden nap egy meghatározott időintervallumon belül engedik majd szabadon. A túszok kiszabadulása nyomán várhatóan palesztinokat engednek ki izraeli börtönökből.

A harcok szüneteltetése november 24-én, pénteken reggel 7 órakor kezdődik, és a megállapodás szerint négy napig tart

– fogalmazott.

Megállapodott Izrael és a Hamász

Szerda hajnalban Izrael és a Hamász megállapodott a harcok négynapos felfüggesztéséről − ami a háború október 7-i kitörése óta az első ilyen felfüggesztés lenne. Az izraeli kormány közlése szerint a terrorcsoport által túszul ejtett mintegy 240 ember közül legalább 50 nőt és gyermeket engednének szabadon ezen időszak alatt. A tárgyalásokon közvetítő Katar megerősítette a „humanitárius szünetről” szóló megállapodást, hozzátéve, hogy annak kezdő időpontját a következő 24 órában jelentik be.

Csúszik a túszok szabadon engedése és a harcok beszüntetése is

Szerda késő este azonban futótűzként kezdett terjedni a nemzetközi sajtóban a hír:

Tzachi Hanegbi, Izrael Nemzetbiztonsági Tanácsának vezetője szerint a Hamász egyetlen túszt sem enged szabadon péntek előtt.

Emellett egy izraeli forrás a Haaretz nevezetű izraeli lapnak azt mondta, hogy a gázai harcok nem állnak le mindaddig, amíg nincs végleges időpontja a Hamásszal kötendő megállapodásnak. A lap egyik forrása szerint Izrael azt is kifogásolta, hogy a Hamász még nem közölte azoknak a túszoknak a nevét, akiket elsőként szabadon engedne.

Az AFP hírügynökségnek egy izraeli tisztviselő megerősítette, hogy péntek előtt biztos nem állnak le a harcok. A BBC arról számolt be, hogy várhatóan a harcok felfüggesztése is csúszni fog, amelyet eredetileg csütörtök délelőtt 10 óra körül vártak, a túszok szabadon bocsátása pedig nem sokkal ezután kezdődhetett volna meg.

A harcok humanitárius felfüggesztése nem azonos a tűzszünettel

Azt már egy korábbi cikkünkben is hangsúlyoztuk, hogy a „harcok felfüggesztése” és a „tűzszünet” kifejezések hasonlónak tűnhetnek, de jelentős különbségek vannak köztük, amelyeket a tisztviselők a konfliktus során mindvégig igyekeztek megfogalmazni. Bár a nemzetközi jogban egyiknek sincs meghatározott definíciója, John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője október 24-én azt mondta, hogy a különbség a harcok beszüntetésének „időtartamában, terjedelmében és nagyságában” rejlik.

„A humanitárius szünet általában rövidebb, és „arra összpontosít, hogy segélyt juttassanak el egy bizonyos területre” − mondta el Grant Rumley, a Pentagon egykori tisztviselője, aki jelenleg a Washingtoni Közel-Keleti Politikai Intézet munkatársa. A tűzszünet „általában egy harmadik fél által szervezett vagy elősegített tárgyalások eredménye”, és „határozatlan ideig tarthat, amennyiben a konfliktus mindkét résztvevője betartja” − mondta.

Rovatok