Index Vakbarát Hírportál

Újabb hírek érkeztek a betegeskedő Ferenc pápa állapotáról

2023. november 26., vasárnap 19:33

Ferenc pápa betegség miatt nem tudta elmondani a vasárnapi imát a Szent Péter téren. A katolikus egyházfő influenzaszerű tüneteket mutatott, ezért a Vatikánhoz közeli Gemelli klinikán szűrővizsgálatot végeztek rajta.

Mellkas-CT-vizsgálatot végeztek Ferenc pápán szombaton, miután influenzaszerű tüneteket mutatott – írja a Vatican News.

A római Gemelli kórház eredményei alapján a szűrővizsgálat tesztje negatív volt.

Mint kiderült, Ferenc pápa visszatért vatikáni lakhelyére, így jelenleg a Szent Márta házban gyógyul. 

A Szentszéki Sajtóiroda szerint a tüdőbetegség szövődményeit fontos volt kizárni, ugyanis a katolikus egyházfő 21 éves korában súlyos mellhártyagyulladásban szenvedett. A légúti betegség miatt eltávolították tüdejének egy részét, így megfelelő antibiotikum híján csak ez az életmentő lehetőség állt rendelkezésre. 

Ferenc pápa a vasárnapi imát sem tudta elmondani 

Ahogy az Index beszámolt róla, Ferenc pápa betegségre hivatkozva már szombat délelőtt lemondta programjait. 

Vasárnapszokásostól eltérő módon rezidenciájának kápolnájából jelentkezett a szentatya. A hívek a Szent Péter téren egy kivetítőn hallhatták Ferenc pápát. A katolikus egyházfő mellett Paolo Braida, a szentszéki államtitkárság egyik titkára, a pápai beszédek szövegírója foglalt helyet, és ő olvasta fel Ferenc pápa szavait.

A szentatya a korábban bejelentett program szerint december 1. és 3. között részt vesz Dubajban az ENSZ COP28 klímakonferencián, ahol várhatóan csaknem egész nap kétoldalú találkozókat tart a világ jelen lévő vezetőivel.

A 86 éves pápa utoljára idén nyáron, júniusban szorult belgyógyászati műtétre, amikor hasi sérvvel operálták  meg.

Rovatok