Index Vakbarát Hírportál

Feltehetően hamis felvétel jelent meg egy lányról, az apja agyonlőtte

2023. november 27., hétfő 15:47 | aznap frissítve

Agyonlőtte tizenéves lányát egy férfi Pakisztánban, azért, mert egy videóban a közösségi médiában fiúk társaságában volt látható a lány – közölte hétfőn az észak-pakisztáni Kohisztán város rendőrsége.

A 16-17 év körüli lányra közvetlen közelről adott le több lövést az apja pénteken a család otthonában. A férfit őrizetbe vették. Egy másik tinédzserlányt, aki szintén látható volt a szóban forgó felvételen, a hatóságoknak sikerült biztonságba helyezniük. A rendőrség közlése szerint

az úgynevezett becsületgyilkosságot egy helyi törzsi tanács (dzsirga) utasítására hajtotta végre az apa.

A hatóságok körözik a tanács tagjait. A helyi rendőrfőnök elmondta azt is, hogy a közösségi médiában megjelent, kifogásolt felvételek gyaníthatóan hamisítványok voltak. A kínai határhoz közeli Kohisztán város 2011-ben egy hasonló ügy miatt már bekerült a híradásokba. Akkor négy olyan lányt gyilkoltak meg, aki fiúk társaságában szerepelt egy videófelvételen.

A Pakisztáni Emberi Jogi Bizottság (HRCP) adatai szerint az országban évente mintegy ezer nőt, lányt gyilkolnak meg közvetlen hozzátartozóik arra hivatkozva, hogy ezáltal meg tudják védeni családjuk becsületét. Ezekben az esetekben az elkövető legtöbbször büntetlenül megússza az ügyet, mert a helyi jogszabályok lehetővé teszik, hogy az áldozat rokonai kegyelmet adjanak a gyilkosnak, és eltekinthetnek a felelősségre vonástól – összegezte az MTI.

Korábban már írtunk róla, hogy az országban istenkáromlás miatt akár halálbüntetés is kiszabható, bár e vád miatt nem végeztek ki senkit, ugyanakkor az országban nem ritkák a halálos kimenetű lincselések blaszfémia gyanúja esetén. Az 1980-as évek óta mintegy 90 istenkáromlással gyanúsított embert ölt meg a feldühödött tömeg még azelőtt, hogy bíróság ítéletet hozott volna ügyükben.

Rovatok