Index Vakbarát Hírportál

Beiktatták Lengyelország új kormányát

2023. november 27., hétfő 17:54 | aznap frissítve

Beiktatta hétfőn Andrzej Duda lengyel elnök Mateusz Morawiecki új kormányát, a miniszterelnöknek két héten belül kell bizalmat kérnie az októberi parlamenti választások nyomán megalakult alsóháztól (szejm) kabinetje hivatalba lépéséhez – írta az MTI.

A varsói államfői palotában rendezett ünnepségen Andrzej Duda hangsúlyozta:

Morawiecki kabinetjének beiktatásával eleget tett a lengyel szokásjognak, mely szerint a legjobb választási eredményt elérő frakció jelöltje kap elsőként kormányalakítási megbízást.

Megerősítette, hogy a kormányfő tárgyalásokat folytat a parlamenti pártok támogatásáról.

Kérdéses, hogy lesz-e parlamenti többségük 

A választásokon a Morawieckit jelölő párt, a 2015 óta kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) szerezte a legtöbb, 194 mandátumot a 460 fős szejmben, de nem rendelkezik önálló többséggel. Az új kormányfő a lengyel alkotmány értelmében két héten belül mond programbeszédet, és kér bizalmat a parlamenttől.

Andrej Duda még november 6-án döntött úgy, hogy először Morawieckinek ad lehetőséget a kormányalakításra. Eközben a lengyel ellenzék vezetője, Donald Tusk is kormányalakításra készül a háttérben – arra számítva, hogy Morawiecki tárgyalásai kudarcot vallanak.

Zombikormány

Politico című lap viccelődve „Zombikormánynak” nevezte cikkében a hétfőn beiktatott kabinetet. Megjegyezték azt is, hogy Leszek Miller – aki 2001 és 2004 közt volt Lengyelország miniszterelnöke – azt mondta:

A KORMÁNY ÉLETTARTAMA RÖVIDEBB LEHET még egy házilégyénél is. 

„Morawiecki kormányának még arra sem lesz ideje, hogy bebábozódjon, nemhogy tojásokat rakjon” – mondta (a házilégy élettartama általában 2 és 4 hét között szokott lenni).

Az új kabinetben több, eddig is miniszterként szolgáló politikus helyet kapott, de újoncok is akadnak szép számmal. Érdekesség, hogy ez a első lengyel kormány, ahol a miniszterek többsége nő, amit a lengyel elnök is örömmel tett szóvá a beiktatáson. 

Ugyanakkor a várakozásokat jelzi az, hogy a beiktatási ceremónián sem a lengyel törvényhozás felsőházának, sem az alsóháznak a házelnöke nem jelent meg. A Politico szerint szinte biztosra vehető, hogy Morawiecki kísérletet kudarcot vall, és ezután a parlament jelölhet miniszterelnököt – várhatóan Donald Tusk személyében. Marcin Kierwinski, a Tusk által fémjelzett Polgári Koalíció tagja azt mondta, hogy Tusk várható kormányában a miniszteri struktúrát már „100 százalékig” összeállították.

Rovatok